Fehér foltok, véres mesék Ungvári Tamástól

Nemrégiben úgy nyilatkozott, lemond a születésnapi ünneplésről. Miért gondolta meg magát? Én csak az ünneplésről mondtam le, nem a munkáról. Újbudán is vannak olvasóim, őket nem hagyhattam cserben. Az ünneplést dedikálássá változtattam. A Libri tortával köszöntött. Azt is az olvasóim között osztottam fel. Lemondtam viszont a Petőfi Irodalmi Múzeumba szervezett laudációt. Én még nem merevedtem pózba. Tessék engem ugyanúgy bírálni, mint egy kezdőt, és nem szervezetek nevében dicsérni, hogy ez itt a PEN Club, az meg ott az Írószövetség. Majd a temetésemen, hölgyeim és uraim, ott nem válogathatom meg a közönségemet. A most megjelent Nyomtalanul című regénye még személyesebb, mint az előzőek. Miért? A Nyomtalanul története a koromé. "tegnapjaink/ Csak bolondok útilámpásai voltak/...Az élet csak egy tűnő árny, csak egy/Szegény ripacs, aki egy óra hosszat dúl-fúl és elnémul: egy félkegyelmű/Meséje, zengő tombolás, de semmi/Értelme nincs." Ez Shakespeare dúlt képzelete a reneszánszból. Nekem is meg kellett kérdeznem a koromról, az életemről, csakugyan volt-e értelme? Vagy csak zengő tombolás volt a németek, aztán a szovjetek beözönlése Budapestre? Mi más ez, mint egy félkegyelmű meséje? Megpróbáltam azonban némi rendszertelen rendet felfedezni a közelmúlt nemrég eltemetett történelmében. A Nyomtalanul olykor vidáman, olykor sírva búcsúzik a múlttól. Miért nyúlt vissza ehhez a témához? A Nyomtalanul egyben családregény is, ha egyáltalán regénynek nevezhető ez a korrajzzal felérő emlékirat. Fókuszában a korán eltávozott Elbert János híres irodalmár, műfordító, kritikus áll, aki történetesen az unokatestvérem is - volt. Ő 1983 tavaszán, egy hideg napon - minden előzmény nélkül - Siófokra utazott, megivott egy kávét a Bányász-üdülőben, majd kiment a mólóra és belefulladt a Balaton ötcentis vízébe. Halálának oka és körülményei mind a mai napig ismeretlenek. Felesége és fia nem sokkal később szintén tragikus és szintén nem egészen tisztázott körülmények között távozott az élők sorából. Újra felteszem a kérdést: Zengő tombolás? Egy félkegyelmű meséje? Az adatgyűjtés során talált-e olyan bizonyítékot, amely egyértelművé teszi, hogy Elbert Jánost meggyilkolták? A halál módja eléggé egyértelmű. A felkészült gyilkosok pedig nem hagynak nyomokat, hiszen a gyilkolás a mesterségük. Vannak-e sejtései arról, kik lehettek a gyilkosok? Nincsenek. Ha tudnám, vagy akár sejteném, már nem élnék. Az utolsó könyveit olvasva úgy éreztem magam, mint aki időutazáson ment keresztül. Újra gyermek lettem, aki lélegzetvisszafojtva hallgatja nagyszülei meséit a régmúlt időkről. Mi motiválta, hogy papírra vesse ezeket a történeteket? Nekem még nincsenek unokáim, így olvasóimat fogadtam azokká. Az úgynevezett posztmodern egy rossz irodalmi divat, mely minden történelmet a sötétbe kényszerített, végre megbukott. Ma már tudjuk, az irodalom ihletője a mesélőkedv. Én a történelemről meséltem, a fehér foltokról, a feltáratlan epizódokról, a tudatosan elhallgatott esetekről. A meséim nagyon komolyak, olykor véresek, máskor humorosak. Ám minden formájukban olvasmányosak. A feledés enciklopédiája és Az emlékezés enciklopédiája két könyvének címe. Mi a különbség a kötetek között? A különbség a hangsúlyokban van. A feledés komor mű, a felvonások végére tele hullákkal a színpad. Az emlékezésben van lágyság és líra. Két azonos érzésből keletkezett művek ezek, más hangszerelésben. De az alapmotívum ugyanaz: a lírai fájdalomé, az elmúlásé, az emlékezet kihagyásaié.