Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Moldova katonája hódít a Karinthyban

Kultúra   |   2011, május 15 - 12:43Nyomtatóbarát változatSend by email

Talán kevesen tudják, hogy a regényeivel híressé vált Moldova György nagyjából 15 évente drámát is ír. Úgy tűnik, mostanában telhetett le a másfél évtized, hiszen az elismert író kifejezetten a Karinthy Színház számára írta meg a TE furcsa katona című komédiáját. A Karinthy Márton rendezésében még a télen színpadra állított mű ma is egyre több embert vonz a Bartók Béla úti teátrumba.

A történet a Hungária Színházban játszódik, így a színészeket játszó színészek félreértésen alapuló jeleneteken keresztül, amolyan "átöltözős komédiát" adnak elő rendkívül szórakoztatóan. A két részes vígjáték Karinthy Márton rendezésében kerül színpadra, és felbukkan benne egyebek mellett Timkó Eszter, Debreczeny Csaba, Székhelyi József és Máthé Zsolt is.