Az esztergomi főszékesegyház monumentális épületétől a magyarvalkói református erődtemplomon át a középkori falusi templomok hagyományai szerint épült mándoki görög katolikus templomig a magyar szakrális építészet legcsodálatosabb alkotásai elevenednek meg Gránitz Miklós fotóművész „A magyar történelem nagymúltú templomai” című, december 14-én nyílt kiállításán. A tárlatot dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere, a kiállítás fővédnöke és Dr. Matits Ferenc művészettörténész nyitotta meg, akik méltatták mind a jelentős szakmai múlttal rendelkező fotóművészt, mind a világ számos pontján már kiállított különleges fotóösszeállítást. Szabó Zsolt irodavezető az Összefogás Újbudáért Egyesület nevében külön köszönetét fejezte ki Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselőnek, a kiállítás védnökének, amiért közreműködésével hozzájárult a tárlat megvalósulásához. Az esemény hangulatát a Prima Primissima-díjas Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek fuvolajátéka tette még emelkedettebbé. A kiállítás a közelgő ünnepi időszakot követően, januártól hétfőn, kedden és pénteken 16-18 óráig, szombatonként esetleges egyesületi rendezvények időpontjában, illetve a +36 30 976 7483-as telefonszámon történő előzetes egyeztetést követően látogatható a Malom közösségi térben (Fehérvári út 88/c).