Requiem aeternam dona eis Domine, azaz örök nyugalmat adj nekik, Uram - e szavakkal kezdődik a római katolikus gyászmise bevezető éneke, és innen származik a zenei műfaj címe is: Requiem, amely a gyászmisék ünnepélyességének emelésére szolgál. Az ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara Kovács László Liszt-díjas, Érdemes művész karnagy vezetésével szólaltatta meg Anton Bruckner: Requiem és Orbán György: Lux aeterna című műveit az áldozatok tiszteletére.
„A hangverseny hangsúlyozott célja az emlékezés és tiszteletadás, a templom terével hangsúlyozva a megbocsájtást, amely nem egyenlő a felejtéssel.” – mondta Csányi Tamás, szervező, a templom karnagya.
A hangverseny előtt Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: „Tudjuk, hogy emlékezni az áldozatokra kötelességünk, de ezt a kötelességet teljes szívből, őszintén tesszük. A Szent Imre Plébánia közössége, amikor megemlékezik az ’56-os hősökről, áldozatokról a zenét hívja segítségül a megemlékezésre, mert – ahogyan Kodály Zoltán fogalmaz – a zene képes arra, hogy lelkünk legtitkosabb, legmélyebb rejtelmeibe is fényt derítsen, bevilágítson. Igen, a zene az érzelmeinkre hat, a lelkünkre hat, nem az értelmünkre, nem a rációra, ahogyan egy szabadságharc sem az észre, az érelemre hat, hanem a lelkünkből, a szívünkből jön. A tiszteletet az áldozatok iránt méltó módon fejezi ki a mai zenei mű, a Requiem is!”