Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 19. péntek, Emília

Szépolvasási versenyt rendeztek a Lágymányosi Általános Iskolában

Kultúra   |   2007, február 3 - 12:14
Nyomtatóbarát változatSend by email
Králikné Muszély Ágnes a verseny szervezője elmondta, azért választották ezt a korosztályt, mert ők már nemcsak olvasni, de előadni is tudnak.

A kerületben található valamennyi állami iskolából 34 diák vett részt azon a Fekete István szépolvasási versenyen, melyet január 31-én, csütörtökön rendeztek meg a Lágymányosi Általános Iskolában.

A verseny két részből állt. Az egyik egy szabadon választott szöveg volt, amiből otthon a diákok felkészülhettek, a másik egy kötelező szöveg, ami a negyedik osztályosoknak a Vukkból, a harmadikosoknak a Bogáncsból kellett felolvasni. "Nagy gondot jelent a mostani gyerekek számára az értő olvasás, ezt a problémát szeretnénk kiküszöbölni."- mondta el az Újbuda Tv-nek az intézmény igazgatója Nagy Péter.

A nebulókat egy független zsűri értékelte, ami a Pedagógia Szolgáltató Központ alkalmazottaiból és az iskola egykori tanulóiból állt, akik a Színművészeti Főiskolán végeztek. Az első három helyezett és a különdíjazott egy-egy oklevelet kaptak, melyet Füzesi Zsuzsa rajzai díszítettek.

3.osztály:

I. helyezett: Beke Anita - Teleki Blanka Általános Iskola
II. helyezett: Leitneir Lilli - Farkasréti Általános Iskola
III. helyezett: Rákóczi Dalma -Törökugrató Általános Iskola

Különdíj: Dedinszky Vivien - Lágymányosi Általános Iskola


4. osztály:
I. helyezett: Cseresznyés Zalán - Bethlen Gábor Általános Iskola
II. helyezett: Király András - Ádám Jenő Gyakorló Általános Iskola
III. helyezett: Gábor Enikő - Gárdonyi Géza Általános Iskola

Különdíj: Markó Dániel: Budai Sport Általános Iskola

P.L- Újbuda WEB (2007. 02. 03.)