A kiállítást Sass Szilárd a kulturális bizottság elnöke, valamint Rózsa T. Endre művészeti író nyitotta meg, aki Regős Imre szakmai életútját is ismertette a közönséggel.
Regős Imre 1968-tól él Budapesten. Olyan alkotók voltak rá hatással mint például Bak Imre, Maurer Dóra és Erdély Miklós. A hetvenes évek közepétől elmélyült baráti kapcsolatba került több jelentős művésszel, többek közt Fajó Jánossal, Galántai Györggyel és Swierkiewicz Róberttel, a Xertox csoport alapítójával, akivel közel egy évtizedig dolgozott együtt.
Ebben a tíz évben alkotói vágyát bőven kihasználta, hiszen itthon és gyakran külföldön is számtalan performance-t és kiállítást rendezett. Regős művészi kreativitása nem csak a közös, hanem az egyéni munkáiban is megmutatkozott. 1985-ben elhagyta hazáját, Párizsban telepedett le, megismerkedett ott élő jelentős magyar származású művészekkel, mint Major Kamill és Vincze Balázs.
1987-ben, családi okok miatt hazatért és újra bekapcsolódott a Xertox csoport munkájába. Egy ideig átmenetileg a reklámgrafika felé fordult, de 2002-től ismét kizárólag képzőművészettel foglalkozik. Most kiállított képei közül a legérdekesebb az az alkotás, amely háromszáz talplenyomatot, háromszáz lépést őriz.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |