Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 17. szerda, Rudolf

Új szezon, új tánc a Fonó Budai Zeneházban

Kultúra   |   2008, szeptember 15 - 14:11
Nyomtatóbarát változatSend by email
Egész évre tervezett, új táncházi programmal rukkoltak elő a Fonó házigazdái. Az Utolsó óra sorozatban öt tájegység tánckultúrája és a mulatság Budapesten kevésbé elterjedt alternatívája elevenedik meg.

Kalotaszeg, Mezőség, Sárköz-Dunamente, Szilágyság és Vajdaszentivány-Marosmente zenéje és tánca, sőt népszokásai is szerepelnek az új sorozat repertoárján. Főszerepben tehát továbbra is a hagyományőrzés és az értékteremtés, ahogy azt a Fonótól 1995 óta megszokhattuk.

Az új és a hagyományos táncházi program mellett koncerteket, gyerekprogramokat tartogat az ősz, hétfőnként Fióka, csütörtökönként Ringató, azaz zenés foglalkozások a kicsiknek és a még kisebbeknek. A tájak táncai mellett nem lesz ritka vendég a tangó, a flamenco, a zenében pedig igen gyakran lesz főszereplő a jazz. A kávézóban ingyen internet, a bárpult közelében nagyképernyős kivetítő egészíti ki a színpadi programokat.

B.A. - Újbuda MÉDIA (2008. 09. 15.)