Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. szerda, Gizella

Kultúra

Újbuda :

Humor a B32-ben

Humorosak és nevetésre ingerlők Véssey Gábor Munkácsy-díjas képzőművész alkotásai, amelyekből január 18-án nyílt kiállítás a B32 Galéria és Kultúrtérben. A tárlat február 3-ig tekinthető meg.

Újbuda :

Az olvasás mindenkié

Idén is folytatódik a több mint tíz éves múltra visszatekintő Könyvet Házhoz című program. Az erről szóló megállapodást Újbudai Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár még évekkel ezelőtt kötötte. A szerződés megújításának köszönhetően a kerületi könyvtárak állományához azok is hozzájuthatnak, akik idős koruk, vagy fogyatékosságuk miatt nem tudnak könyvtárba menni.

Újbuda :

Szamurájkardok Albertfalván

Orsai Henrik saját készítésű kardjaiból nyílt kiállítás az Albertfalvi Közösségi Házban január 11-jén. A kiállításon Edo kori (1600-1800 körüli) japán kardok mintájára készült fegyverek, motívumok láthatók. A mester 16 éve nemcsak készíti a kardokat, hanem forgatja is: a közösségi házba jár harcművészeti edzésre, ahol saját készítésű kardjaival gyakorol.

Újbuda :

Rettegés a Karinthy Színházban

Új oldaláról mutatkozott be a Karinthy Színház azáltal, hogy Stephen King egyik legnépszerűbb művét, a Tortúrát vitte színpadra. A pszichotriller két főhősét Balázs Andrea és Árpa Attila alakítja.

Újbuda :

Idén is Népzenész Bál lesz a Fonóban

Hetedik alkalommal rendezik meg a Népzenész Bált január 21-én a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Bazseva együttes, közreműködik Bede Péter és a Fokos Zenekar.

Újbuda :

Családi nappal indítja az idei évet Fonó

Az intézmény programja egy új sorozattal, a családi nappal bővül, valamint új, erdélyi ételeket kínáló büfével is várják szombattól vendégeket - mondta el Berecz István, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője az M1 műsorában.

Tavaszi szél vizet áraszt

Időpont: 
2017február2419:00

Andresz Kati színművész és Czipott Géza előadóművész zenés-irodalmi estje

A kulcsom kotyogós...

Időpont: 
2017február0809:00

Az AKH Opera- és Dalstúdiójának vidám farsangi koncertje

Farsangi bál az AKH-ban

Időpont: 
2017február1120:00

Albertfalvi Közösségi Ház •1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47. • Telefon: 204-6788

Újbuda :

Kozma Orsi adott jótékonysági koncertet Újbudán

A kerületben élő Horváth Boglárkát és családját támogatta jótékonysági koncertjével Kozma Orsi énekesnő. Az Újbuda Önkormányzata és a KözPont Kft. szervezésében a B32 Galéria és Kultúrtérben tartott karácsonyi koncert teljes jegybevételét a család kapja.

Újbuda :

A Fura a B32-ben

„A fura”címmel mutatta be Benedict Wells „Spinner” című regényének színpadi átiratát az Orlai Produkciós Iroda. A 21. századi Zabhegyezőnek is nevezett mű premierjét december 17-én tartották a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Újbuda :

A nőké a főszerep a Karinthy Szalonban

Ágnes von Uray festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Karinthy Szalonban december 13-án. A „Csupa mai dolog” című tárlat témája a nő, a művész szerint a képeken a „bennünk élő istennők” jelennek meg.

Oldalak