Kultúra
Világhírű balettmester beszélgetett az albertfalviakkal
A tánc európai nagyasszonya, Roboz Ágnes balettmester volt az Albertfalvi Közösségi Ház Pódiumestjeinek legutóbbi vendége. A világ leghíresebb balett iskoláit megjárt művész az életéről szóló film levetítése után beszélgetett a közönséggel, és izgalmas történetekkel kápráztatta el az albertfalviakat.
Fejes István képei a Budai Klubban
Moldova katonája hódít a Karinthyban
Talán kevesen tudják, hogy a regényeivel híressé vált Moldova György nagyjából 15 évente drámát is ír. Úgy tűnik, mostanában telhetett le a másfél évtized, hiszen az elismert író kifejezetten a Karinthy Színház számára írta meg a TE furcsa katona című komédiáját. A Karinthy Márton rendezésében még a télen színpadra állított mű ma is egyre több embert vonz a Bartók Béla úti teátrumba.
Indiai táncok az FMH-ban
A klasszikus indiai tánc nem tartozik a legkeresettebb hobbisportok közé, hiszen a különleges mozgásforma egyfajta átszellemülést is kíván. Dél-India 3000 éves múltra visszatekintő táncművészetében a zene, a mozdulatok, és a költészet tökéletes egésze valósul meg, melynek rejtelmeivel már a Fővárosi Művelődési Házban is megismerkedhetünk.
60+ Médiaműhely: 'Nézzünk FARKAS-szemet!'
A művészet és kultúra iránt érdeklődők legelőször 2011. február 13-án nézhettek 'FARKAS-szemet' a Hadik Kávéházban Farkas Bálinttal. Ekkor indult útjára az a műsorsorozat, amely a kerületünkben élő alkotóművészeket mutatja be.
Képek New Yorkból a Három Hét Galériában
New York a Föld egyik legkülönlegesebb és legforgalmasabb városa, nincs ember, aki ne hallott volna már róla. Barbai Csaba legutóbb a nyüzsgő metropolisz egy megszokottól eltérő arcát mutatta be fotóin a Három Hét Galériában.
Ádám és Éva szerdán
A Moha Galéria és Kávézó legutóbb Glázer Attila fotóit mutatta be. Az Ádám és Éva szerdán című kiállítás mindennapi cselekvéseinket mutatja be, így az öltözködés, telefonálás, vagy épp a porszívózás is megjelenik a képeken. A fényképek különlegessége, hogy mindegyik jelenet a földtől elrugaszkodva, a levegőben történik.
Szereted a lovakat?
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 2011 nyarán nyitja meg a lovak múlt- és jelenkori szerepét, tenyésztését, a lovas sportágakat és foglalkozásokat bemutató tárlatát, a Nemzeti lókiállítást. Az esemény kapcsán fiataloknak szóló, digitális amatőr fotópályázatot hirdetnek Lovak - ahogy én látom címmel.
Ringató dalokat tanulhatnak az anyukák
A Fonó Budai Zeneház évek óta látja vendégül a kisgyermekes anyukákat, hogy a Ringató foglalkozások alkalmával a magyar néphagyományokhoz kötődő gyerekdalokat tanítson nekik.
20 évesek lettek az Alkotó Muzsikusok
35. Bárdos Lajos zenei hetek
Május 9-én, hétfőn rendezik meg az Újbudai Partnervárosi Fesztiválhangversenyt.
A Budai Szent Margit Gimnázium kápolnájában öt énekkart hallgathat meg a
közönség.