"Zene felsőfokon" koncert
Helyszín: Budapesti Örmény Katolikus Plébánia
Helyszín: Budapesti Örmény Katolikus Plébánia
Családi eglészségnap 2022. május 7-én, szombaton 9 órától 13 óráig a Budapest XI. Fehérvári út 12. alatti szakrendelőben.
"Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat amég el nem jössz."
Újbuda Önkormányzata, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Röck Vasas Természetjárók közös szervezésében az idén megrendezésre kerül a XXVI. „Föld napi” Sas-hegyi túra.
2022. április 10., virágvasárnap 15 órakor
Az elmúlt két esztendőben a koronavírus-járvány gyökeresen megváltoztatta az életünket, s mindaz, amit eddig a jövőről gondoltunk alaposan megkérdőjeleződött.
Meghívó a Szegedi Tudományegyetem Képalkotás alapszakos diákjainak művésztelepi kiállítására.
Egyre inkább jellemző, hogy az emberek tudatosan figyelnek egészségükre, és aktívan közreműködnek a gyógyítási folyamatban, részletes információkra vágynak egészségi állapotukkal kapcsolatban.
A sokéves hagyomány szerint április utolsó hétvégéjén reméljük Önökkel együtt virágosítunk, növényesítünk, adunk inspirációkat, termékeikkel megoldásokat a kertek, balkonok, természetközeli dizájn-és gasztronómia szerelmeseinek a tavaszi pompájában lévő Budai Arborétumban!
XII. Újbudai VERSMARATON A Magyar Költészet napja alkalmából
Várjuk szeretettel a táncos lábú felnőtteket, ifjakat és idősebbeket táncházunkba!
Kedves Őrmezei családok! Készülődjünk idén is együtt a Húsvéti ünnepekre!
Megnyitó: 2022. április 1. péntek, 18.00 az Őrmezei Közösségi Ház (1112 Budapest, Cirmos u. 8.), Kréher Péter termében.
Van ötleted, hogyan tehetnéd jobbá a közvetlen környezetedet és hogyan hoznál létre közösségépítő programokat? Indulj pályázatunkon, melynek keretében közösségépítő, környezetépítő civil kezdeményezéseket támogatunk Újbudán.