Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kulturális Városközpont

Gárdonyi szobor és környéke

A Hadik Kávéház

 

A Hadik Kávéház a Bartók Béla út 36-38. alatt található. A kávéház 1906-ban nyílt meg, és a két világháború közötti a budapesti kávéházi kultúra egyik központja. Törzsvendég volt itt többek között Kosztolányi Dezső, Déry Tibor, Füst Milán, Tóth Árpád, József Attila, Rejtő Jenő.


A kávéház a II. világháborút nem élte túl, épületében sokéig üzlet, legutoljára cipőbolt működött.


Az önkormányzat az egykori Hadik Kávéház területét vásárolta meg, eleve azzal a céllal, hogy újjáélessze a hagyományt.


A közel 400 négyzetméteres földszinti üzlethelység teljes területe a vendéglátást szolgálja, ott étterem, kávéház és egy sushi bár is várja a látogatókat. A korszerű konyha a pincében kapott helyet.


A kávéházhoz tartozna az a terasz, amely a mostani kis névtelen utca lezárásával és átépítésével jönne létre.

 

A Gárdonyi szobor környéke:

 

A Gárdonyi szobor környéke a tervek szerint díszburkolatot kap, valamint a Hadik Kávéház előtt kiülős terasz épülne. A tervekben szökőkút mellett padok és nagy zöldfelületek szerepelnek.

 

Bartók 32 Galéria

 

A Bartók Béla út 32 alatti házban működik a Bartók32 galéria, amely a kerület egyik önkormányzati tulajdonú kulturális intézménye. A galéria nagy hátránya, hogy közvetlenül az utcáról nem érhető el, a galéria nehezen található meg, az udvarról nyílik, a kapubejárat általában zárva, így nehéz a bejutás, ami miatt a látogatottsága, kihasználtsága csekély. A nagyobb látogatottság, a jobb megközelíthetőség érdekében biztosítani kell azt, hogy a galéria az utcáról is megközelíthető legyen. A galéria szerepköre is bővül, hiszen ez nem csak egy kiállítóhely lesz, itt valódi közösségi kulturális tér jöhet létre.