Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 17. vasárnap, Antal, Antónia

Kulturális Városközpont

Közlekedés, parkolás.

Közlekedés

A kulturális városközpont kialakításához alapvető forgalmi átszervezés szükséges, elsősorban a Gárdonyi tér környékén. 
A tervek szerint megszűnik a Hadik ház előtti kis utca, ide a Bartók Béla útról nem lehet majd befordulni. 
A Bartók 32 Galéria előtti kis utca a járdával egy szintre kerülne, ám az autóforgalom elől nem zárnák le teljesen, a Bercsényi utca helyi forgalma továbbra is átjárhatna itt.

A Budafoki utat használva ugyanúgy el lehet érni az itteni mellékutcákat. A Bartók Béla útról a délről jövő forgalom pedig nem itt, hanem egy utcával később, a Budafoki út - Bertalan Lajos utca érintésével tud visszafordulni.

 

Parkolás

A Gárdonyi szobor környékén az utcák lezárása törvényszerűen megszünteti a itteni parkolóhelyeket. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a környéken, a szomszédos utcákban van annyi szabad parkolás, hogy az itt eltűnő kéttucat parkolóhelyet pótolja. A környéken azonban a közeli és a távolabbi jövőben parkolók épülhetnek, elsősorban a Hadik laktanya civil kézbe kerülésével, és átépítésével, valamint a Műegyetem rakpart alá tervezett parkolók ezt a problémát megoldják.

LEGFRISSEBB
×

Online fogadóóra Újbuda polgármesterével  

2021január1309:00

Idén is folytatódnak az online fogadóórák. Első alkalommal január 13-án, szerdán 9 órától kérdezhetik dr. László Imrét, Újbuda polgármesterét. Mivel sok megkeresés szokott érkezni, javasoljuk, hogy már most küldjék el észrevételeiket, kérdéseiket Messenger üzenetben.