Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megtisztult a "Gomba" a Móricz Zsigmond körtéren

Újbuda Önkormányzata november 9-én reggel nyolc órakor kezdte meg a Móricz Zsigmond körtéren álló „Gomba” kitakarítását. Az áldatlan állapotok felszámolása mellett az épület folyamatos tisztán tartásáról is gondoskodik mostantól az Önkormányzat egészen addig, míg a felújítási munkálatok meg nem kezdődnek.

Az önkormányzati tulajdonban álló Gombában még mindig ott van az a trafó, ami a metró üzemeléséhez szükséges. Az elszállításra a DBR Metro Projektigazgatóság elmondása szerint 2012 tavaszán kerülhet sor. A Gomba hasznosításának tervpályázatára beérkezett munkák mentén már tárgyal az önkormányzat, így a tervezés a közeljövőben megkezdődhet, és a Móricz Zsigmond körtér hamarosan igazi közösségi térré válhat. Az önkormányzat célja ugyanis az, hogy a Gomba is olyan funkciót kapjon, ami ebbe az elképzelésbe illeszkedik. A Gomba belsejének és a fővárosi tulajdonban lévő környékének kitakarítását, fertőtlenítését és a szemét elszállítását az önkormányzat cége, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. végezte. Az Önkormányzat célja, hogy a Gombát műemléképületként ahhoz méltó állapotban és környezetben őrizze meg.