Mostantól teljesen átjárható a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete. A megújult létesítményt újra birtokba veheti a lakosság, de közösségi és közlekedési funkcióját később tölti majd be. Az épület július végétől kulturális és vendéglátó helyiségként, valamint jegypénztárként is szolgálja majd a lakosságot.
Az átadón Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere kiemelte: az 1942-ben épített, műemléki védettséget élvező, az utóbbi időben jelentősen leromlott állapotú Gomba épülete megújult formájával valódi közösségi térként kapcsolódhat vissza a XI. kerület életébe. Felidézte, hogy az épület megújítása korábban nem tartozott a kulturális városközpont kialakításáról szóló projektbe, de végül sikerült azt kiterjeszteni és a 422 millió forintos beruházást az önkormányzat és az Európai Unió közösen finanszírozta. Újbuda 197 millió forintot fordított erre a célra.
Simicskó István, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkár, a XI. kerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Gomba a hagyományok tiszteletét, a kulturális értékek felmutatását, minőségi munkát és modernizációt jelképezi. Szerinte minden kornak, minden generációnak megvan a felelőssége abban, hogy milyenné alakítja a világot. Úgy vélte, hogy a Gomba esetében is akkor lesz jó és hasznos az átalakítás, ha az emberek igényeit kiszolgáló találkozási, kulturális és közösségi pont lehet.
A Gomba rekonstrukciójára kiírt ötletpályázattal az önkormányzat legfontosabb célja az épület felújításán kívül az volt, hogy sikerüljön megőrizni a Gomba műemlékileg védett, markáns, stiláris építészeti karakterét. A bíráló bizottság döntése értelmében a Hetedik Műterem Kft., valamint a Gyüre Építésziroda Kft. pályázata nyert, Szabó Levente DLA és Gyüre Zsolt terveivel.
Szabó Levente felelős tervező, a Hetedik Műterem Kft. ügyvezetője szerint minden építkezés egy folyamat, aminek általában egy-egy pillanatfelvételét látjuk. A rekonstrukció során legfontosabb a műemléki jelleg megőrzése volt, melynek megfogalmazása 2014-es színvonalú. Az eredeti épületkontúrokra keret nélküli, alaprajzilag íves hőszigetelő üvegezés és íves finombeton panelek kerültek, az udvart pedig az átjárhatóság miatt szabadon hagyták, megújult a csobogó, valamint a zöldfelület – tette hozzá.
Az épület megújítás előtti állapota csak nyomokban hordozta a Schall József-féle eredeti terv, vagy akár az építéskori állapot nagyvonalúságát. A tervezők az eredeti koncepciót vették alapul, visszanyúlva az épület eredeti karakteréhez, átláthatóságához és könnyedségéhez.
A polgármester arról is beszélt, hogy fejlesztési programban a kerület hagyományainak és kulturális értékeinek megőrzését további négy projekt szolgálja: a Gárdonyi szobor körüli köztér átalakítása, a Bercsényi utca 7. szám alatti házban kulturális-kereskedelmi helyiség kialakítása, a Bartók Béla úti B29 Galéria közösségi célú átalakítása, valamint a B32 Galéria terület- és funkcióbővítő rekonstrukciója.
Újbuda