Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Az Artus első embere érdemes művész lett

Kultúra   |   2008, augusztus 21 - 16:44Nyomtatóbarát változatSend by email
Az Artus Színház vezető rendezője és koreográfusa Goda Gábor megkapta az érdemes művész elismerést. A díj azért is jelentős, mert eddig az alternatív műfajban erre nem volt példa. A rendező nem sokat ült a babérjain, a nyáron két vadiúj darabbal is előrukkolt.

Az "érdemes művész" állami elismeréssel a színházi világban eddig inkább csak a közismertebb drámai színház képviselői büszkélkedhettek. Sokak és maga a kitüntetett meglepetésére is most először az alternatív műfajból került ki a díjazott.

Az érdemes művésszé avanzsált Goda Gábor, az Artus Színház rendezője és koreográfusa elmondta, a szakmai elismerésnek azért is örül, mert ezzel talán megtörik a jég, és más, ebben a szférában alkotó művész is megkaphatja ezt a díjat.

A rendező arról is beszámolt, a nyár elején új társulattal kezdett dolgozni, akikkel egy trilógiát készítenek az ember és a természet viszonyáról. Sztélé című előadásukhoz például valóban természetközeli inspirációkat szereztek. A társulat Mexikóba utazott, hogy egy műhelymunka keretében ötleteket gyűjtsenek színdarabukhoz. Ennek is köszönhető, hogy a darab fő motívuma a fa és annak emberei párhuzamai lettek.

A mű fontos üzenete, hogy az ember hatalmi harcai nem alkalmazhatóak a természettel szemben is, ahoz csak toleranciával és együttélésre való törekvéssel közeledhetünk - teszi hozzá a rendező. A közelmúltban bemutatott Rókatündérek című darab hasonló gondolati világot követ, itt azonban a nézőket is igyekeznek bevonni a történetbe, hogy így közelebb kerülhessenek a mű mondanivalójához.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 08. 21.)