Mivel foglalkozott mielőtt a Budapestszerte híressé vált kulturális kávéházat megálmodta?
Tősgyökeres lágymányosi vagyok, a Köbölbe, majd a Jóskába jártam. Nagyon jó alma materek voltak. Aztán az a szerencse ért, hogy egy évig Polcz Alaine-el dolgozhattam. Ott lehettem a Hospice Alapítvány születésekor. Szép dolgokat csináltunk, miközben rengeteget tanultam a karizmatikus Alaine-től.
A bölcsészkart ugyan elvégeztem, de úgy emlékszem, nemigen volt időnk tanulni azokban az években. A létező szocializmus nem tűnt valami vonzónak, viszont hamarosan minden forrni és pezsegni kezdett a változástól. Ránk tört a szellemi szabadság, amely a korunkból fakadó lelkesedéssel párosulva fantasztikus élmény volt. Sajátságos, semmihez sem hasonlíthatóa rendszerváltozást megelőző időszak. Még elkezdtünk politikai gazdaságtant tanulni az egyetemen, de mire vizsgázni kellett volna, elfogytak a tanárok.
Pillanatok alatt történtek a dolgok. Egyszer csak egy barátunk papájáról meghallottuk, hogy rehabilitálják, a másik pillanatban már ott ültünk az akadémián, és hallgattuk az évtizedekig tartó mellőzést követő méltatást. Csak ámultunk.
Később Londonban, a szabadság szimbólumát jelentő városban voltam bébiszitter. Néhány fontért őrült ruhákat lehetett beszerezni, bakancsot hordtunk csipkeharisnyával. A Fekete Lyukba meg a Tilos az Á-ba jártunk, és csak reméltük, szüleink megértik, minden rendben velünk. Éjjel-nappal olvastunk, koncertekre és színházba jártunk, kidobtunk mindent, ami avítt volt és unalmas.
Még sincs káros szenvedélye, vegetáriánus és rendszeresen jógázik.
Ez így van, emellett továbbra is szeretem a szokatlan, új dolgokat, ez az öltözködésemben is megnyilvánul. Bohókás természetem meggátol abban, hogy közel a negyedik X-hez komoly asszonysággá váljak. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, én ennek örülök.
Visszatérve a Tranzit előzményeihez, az egyetem után milyen hivatást választott?
Közel egy évtizedig dolgoztam a Classic Farm sütödében. Ez már igazi, önálló kihívás volt. A piacgazdaság nehézségeivel küszködtünk, jobban szerettük a sütödében készült finomságokat, mint a nagy profitot, de talán érték, amit alkottunk.
Miután váltottam, némi légüres térben találtam magam. Egy ruhagyárban külkereskedelmi levelező voltam, és ha szükség volt rá, a ruhacímkézést is rám osztotta az élet. Megtanultam: egy ponton mindegy, mi a munkád. A lényeg, hogy minden reggel kelj fel és menj dolgozni. Ekkor jött egy könyvterjesztő, aki szerette volna, hogy a könyvesboltok hangulata némileg vonzóbb legyen. Úgy gondolta, a legjobb reklám, ha maguk a könyvüzletek kapnak új arcot. Bejártam az országot, átalakítottunk, felújítottunk, átrendeztünk. Nagyon nagy élmény volt.
Tisztázhatunk egy városi legendát? Úgy tudni, az Újbuda újságnak köszönhető, hogy beadta pályázatát a volt Volánbusz pályaudvar hasznosítására.
Egy gyerekkori barátom olvasta az önkormányzati felhívást. Bevallom, engem a Gomba akkor jobban izgatott, de az ő megérzése nagyon jó volt. A Tranzit már öt évvel ezelőtt megnyitott, a Gomba még ma is a jövő zenéje. Az esélytelenek nyugalmával adtam be a pályázatomat, nagy vendéglátós cégek mellett. Egyvalamire büszke vagyok, mindent megvalósítottam, amit abban a pályázatban vállaltam. Nem volt könnyű az indulás, de úgy látszik, amikor az égieknek tetsző dolgokba fogunk, megérkezik a segítség. Kevés pénzből kellett gazdálkodni, és a mai napig is, minden fejlesztés, felújítás komoly számolást jelent. Viszont azok a környékbeliek, akik a legjobban tartottak attól, hogy itt egy "kocsma" nyílik, ma áthozzák túlméretesre nőtt szobanövényeiket. Megismertek minket, hiszen tavasztól őszig belakjuk a parkot, a szemük előtt zajlik a kávéház élete.
Család- és gyerekbarát hely vagyunk, olyan, ahol a kultúra egy természetes szelete az életnek. Sok fotó, plakát és gyerekrajz lógott már az üvegfalakon. Ingyenes mozink van, számos alapítvány megfordul nálunk, és még írósuli is működik itt, gyerekeknek.
Nem csupán Újbuda, hanem az egész város fontos kultúrpontja a Tranzit Art Cafe. Mi a célja még?
Nem vagyok igazán realista, hogy finoman fogalmazzak, de nem változom e téren. A kultúra, ha tetszik, ha nem, mindenütt ott van, ez nem egy elszigetelt dolog. Minden, ami körülvesz bennünket, tanúskodik arról, milyen kultúránk van. Hogy hogyan állunk a környezetünkhöz, csakúgy megmutatja a kultúrához való viszonyunkat, mint az, milyen prioritásokat veszünk figyelembe, amikor a közösségi pénzekről döntés születik. Szeretném, ha a Tranzit továbbra is helyet adna gyerekrajz-kiállításoknak, kis koncerteknek és kismamaklubnak, vagy éppen olyan karitatív akcióknak, mint amilyet például a cunami után szerveztünk meg. Hiszek a hétköznapi ünnepnapokban, ilyen volt, amikor a Boldogságindex rendezvényen itt volt velünk Placid atya. Ha elkeseredem a bürokrácia vagy egy hatóság embertelen hozzáállása miatt, a mai napig is eszembe jut, amiről mesélt. És erőt ad, ha úgy megy el tőlük valaki, hogy kicsit megpihent, és jól érezte magát nálunk a mindennapi rohanás közben.