Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

60+ Médiaműhely: Ember a számok mögött

Kultúra   |   2010, június 4 - 13:50Nyomtatóbarát változatSend by email

2006-ban Dr. Ferge Zsuzsa szociológus kapta meg - életműve elismeréséül - a díszpolgári címet. A professzor asszony munkáját és életútját sokan ismerik. A szakmabelieken kívül neve annak se ismeretlen, aki valaha is szociológiai témájú cikket olvasott.

Kerületünkről, hivatásáról és az elszegényedésről beszélgettem vele. Ismerjék meg Önök is, és gondolkodjunk el, mit tudunk változtatni helyzetünkön.

Ön már akkor szociológiával foglalkozott, amikor az nem volt divat. Miért ezt a területet választotta élethivatásának?

Az élethivatás miért-jére sokféle választ adtam már. Eredetileg közgazdász, illetve statisztikus voltam - már egyetemistaként 1950-től a KSH-ban (Központi Statisztikai Hivatal). Ott találtuk meg egymást a társadalmi egyenlőtlenségek problémájával. Azóta így vagy úgy ezzel foglalkozom, mert nehezen viselem a társadalmi igazságtalanságokat és a jogfosztottságokat.

2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetőjeként is dolgozik. Beszélne erről a programról?

A gyerekek a legsérülékenyebb áldozatai a jogok és igazság gyengeségének, és az ő rossz helyzetük miatt mérhetetlen károkat szenved a társadalom. Ha humánum nem is lenne, akkor is egyszerű kiszámítani, mennyivel olcsóbb lenne jó munkaerőbe beruházni, mint később fizetni munkanélküliséggel, segéllyel, testi-lelki betegségekkel, családfelbomlással, bűnözéssel, és sok mással. Ezen belül nem csak az iskolára, hanem a megfelelő életkörülményekre gondolok.

Kerületünk hogy áll ezen a téren?

Nagyon jó a kerületre vonatkozó kérdése - de sajnos nem tudok rá válaszolni. A KSH adatai szerint a XI. kerület a 21 kerület között a 4-6-ik helyen van, olyan el-elérhető adatok alapján, mint az aktivitási arány vagy az adóalap. Vagyis nem itt a legnagyobb gond a gyerekszegénység. De ha a kerületet is érdekelné, és lenne az önkormányzatnál valaki, aki ráérne kicsit bogarászni, és érdekelné a gyerekek jólléte, akkor össze lehetne állítani erről valamilyen kis információs füzetet is akár. Gondolok itt a kerület jó gyakorlataira az iskolai étkeztetés terén. Érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy hogyan változott a válság óta a munkanélküliek, segélyezettek, gyerekek helyzete. Ebben a munkában szívesen segítenék is.

Mit jelentett 2006-ban, és mit jelent ma Önnek a díszpolgári cím?

Az, hogy a kerület díszpolgára lettem meghatott. Azt jelenti nekem, hogy szűkebb pátriámban sem vagyok idegen. Akkor is és most is ezt jelenti.