A megnyitón Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott: sokan álmodoztak már arról, hogy Újbudán, a Bartók Béla út Móricz Zsigmond és Gellért tér közötti szakaszán egyszer majd kulturális körutca lesz. A jelenlegi városvezetés pedig sokat is tett ezért, sorban nyílnak a kulturális intézmények a kerületben.
Hoffmann Tamás polgármester a helyiség múltját is bemutatta a közönségnek. Az épületet 1905-ben vehette birtokba a híres Műegyetem kávéház, későbbi nevén a Próféta Söröző Étterem, amely a kor szellemének megfelelően, igazi kávéházi hangulattal fogadta a betérő vendégeket.
A múlt pedig újra jelenné vált, hiszen a Próféta Galéria a szervezők tervei szerint olyan esztétikai élményt varázsol Újbudára, amely életkortól és évszaktól függetlenül testi és szellemi felüdülést ígér a kultúrára vágyó közönségnek. A működtetők tervei szerint a csoportos és egyéni kiállítások másfél havonta követik majd egymást. A képzőművészeti kiállítások mellett pedig irodalmi, zenei esteknek és előadás-sorozatoknak is otthont kíván adni a Próféta Galéria.
A galéria első kiállítása a közelmúltban elhunyt Németh Miklós festőművésznek állított emléket.