Az ötnapos fesztivál nyitónapját táncházzal köszöntötték, ahová az erdélyi Szászcsávásról érkeztek hagyományőrző cigány zenészek. A kis faluból származó cigány muzsikusok igazi unikumnak számítanak a népzenében: azt mondják, senki sem húzza úgy a vonót, mint egy szászcsávási brácsás. A zenekar tagjai Japántól Párizsig mindenhová elvitték hírüket, az idős zenészek ma már inkább a környező országokat látogatják meg. A Hateha táncház érkezésük tiszteletére hat hétig szászcsávási cigány táncot tanult, ami a rengeteg technikai bravúr és improvizáció miatt nem volt könnyű feladat. A következő fesztiválnapot a nők uralták, a színpadon igazi folkdívák váltották egymást. Elsőként a fantasztikus hangú Herczku Ágnes csillogtatta meg vibrátóját, de ezúttal nem magának szánta a főszerepet, hanem annak a hét énekeslánynak, akiket a Fölszállott a páva tehetségkutatóból ismerhetett meg a közönség. A társaságot Szalóki Ági követte, aki a népdalokon túl jazzt és portugál fado ritmusokat is becsempészett koncertjébe. Az estét népi motívumokkal díszített ruhák divatbemutatója zárta.