Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

2007

NB.1-ben a MAFC!  

A MAFC egyetemi kosárlabdacsapata bejutott az NB.1A osztályába, ezzel ők a legjobb fővárosi csapat.

Dollár papa a Karinthyban  

Gábor Andor "Dollár papa" című vígjátéka már az 1900-as évek elején hódított a színházakban és a filmvásznon egyaránt.

Felavatták a Móricz szobrot Gazdagréten  
 

A Janzer Frigyes szobrászművész alkotta Móricz mellszobor avtóünnepségén Molnár Gyula polgármester azt hangsúlyozta, nem szabad gazdasági okokra hivatkozva a fontos kulturális ügyektől megvonni a lehetőséget.

Megszülettek a tervek a Kelenföldi pu-ra  
 

A héten a Hadik Kávéház adott helyet annak az ünnepélyes eredményhirdetésnek, amelyet a Kelenföldi pályaudvar és környékének rendezésére kiírt pályázat után tartottak.

Diákok oldhatják meg Újbuda problémáit  
 

Újbuda polgármestere a Corvinus Egyetem és az ELTE rektoraival írt alá megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzati fejlesztésekre a hallgatók is pályázhassanak.

Budapest Építészeti Nívódíja 2007

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala meghirdette a Budapest Építészeti Nívódíja pályázatot, melyre a tervezők, kivitelezők vagy tulajdonosok pályázhatnak öt kategóriában

Oldalak