Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

2012

Mesekincs-kereső

Mesekincs-kereső vetélkedőn való részvételre lehet pályázni az alábbiak szerint

Felhívás regisztrációra sportszervezetek részére - 2012

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata nevében az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. felhívja a sport célú támogatására pályázni kívánó, újbudai székhellyel rendelkező sportszervezeteket, hogy a megnyíló pályázati lehetőséghez regisztrálhatják magukat.

V. "TÁLTOS VILÁG" Népmese- és Népballada Előadói Találkozó

A TEMI Fővárosi Művelődési Háza ismét meghirdeti a Népmese- és Népballada Előadói Találkozót. A találkozóra hazai és határon túl élő általános- és középiskolás, valamint felnőtt amatőr vers- és prózamondók jelentkezését várják.

"Az igazat mondd, ne csak a valódit..."  

Zsúfolásig megtelt a Szent Imre Templom március 4-én, vasárnap Eperjes Károly színművész Húsvéti Készülődés című zenés irodalmi estjén, ahol a XX. század Isten-kereső költőitől idézett a művész.

Az Etele tér a jövő mérnökei szerint  

A város kapuját megjelölő, a Rubik-kocka ihlette ikonikus toronyház, íves gyalogos-kerékpáros híd integrált perontetőkkel, irodaházakkal szegélyezett tágas sugárút, kerékpáros-paradicsom és sok-sok P+R parkoló: így látják a jövő mérnökei az ideális Etele teret

Új éjszakai járat a kerületben  

Jelentősen módosult a főváros éjszakai busz-hálózata. Március 4-től három új járat is indul, a 918-as jelzésű busz, Óbuda, Bogdáni úttól a Hungária körút és a Petőfi híd, majd a Móricz Zsigmond körtér és a Bartók Béla út érintésével jut el a Kelenföldi pályaudvarhoz. 

Ismét szurkolhatunk a Rebelsnek  

A 2012-es szezon jelentős változásokat hoz. Az Újbuda Rebels a fejlődés és a növekedés érdekében három fronton is csatába indul. A kezdetek óta cél, hogy a szakosztály ne csak egy-két szezont "letudó", a játékosok kiöregedésével megszűnő csapat legyen. A folyamatossághoz, a fennmaradáshoz elengedhetetlen a háttér, az utánpótlás megszervezése, kialakítása. Ezért indítjuk el második csapatunkat, a Rebels 2-őt a divízió II-es bajnokságban.

Kerületi rajzverseny a Bethlenben 2012  

A kerület összes iskolájából vártuk a diákokat február 21-én rajzversenyünkre, két kategóriában 5, 6 osztályosokat, valamint 7,8 osztályosokat. 60 diák érkezett, akik választhattak, hogy illusztrációt vagy csendéletet ábrázolnak.

Oldalak