Megnyílt az újbudai karácsonyi vásár
Advent első vasárnapján karének hangjai mellett, ünnepélyes keretek között kapcsolták fel a díszkivilágítást, ezzel vette kezdetét az ünnepi készülődés Újbudán.
Advent első vasárnapján karének hangjai mellett, ünnepélyes keretek között kapcsolták fel a díszkivilágítást, ezzel vette kezdetét az ünnepi készülődés Újbudán.
A szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű villamos-, busz- és trolibusz-járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégék forgalmát a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak, melyik nap milyen menetrend érvényes.
Nem születik mindenki jó helyre, de senki nem születhet meg hiába - ez a mottója a Szülők Háza Alapítvány mozgalmának. A Tegyél jót! Ülj mellém! kampány keretében az alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon több száz gyermekotthon van, több ezer gyermek nevelkedik állami gondozottként, nehéz körülmények között.
Eddig több, mint 50 standra érkezett jelentkezés a Ficsak adventi vásárára. A november 26-ai programot, amelynek sajtótájékoztatóján jártunk, a Várkert Bazárban tartják.
Szeretettel várjuk a kézműves programokat kedvelő óvodásokat, iskolásokat, anyukákat és kreatív felnőtteket redizájn adventi naptár- és ajtódíszkészítő foglalkozásunkra 2016. november 26-án, advent első szombatján 9:30-12 óra között a Humusz Házban.
Fenyőfadíszítésre vállalkozó iskolás és óvodás csoportok jelentkezését várják az Advent Budapesten téli fesztivál szervezői a FŐKERT Nonprofit Zrt. felhívására.
November 26-án a Várkert Bazárban tartanak jótékonysági vásárt a hazai családsegítő egyesületek - hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A vásáron kézműves termékek és sütemények várják majd a karácsonyra készülő családokat, és gyerekprogramok is lesznek.
A legszebb ünnep napjaiban sem szabad megfeledkeznünk a ránk leselkedő veszélyekről, elsősorban a gyertya szép, de veszélyes lángjáról. Az elmúlt évtizedek során nem múlt el ünnep, hogy a fővárosi tűzoltók ne vonultak volna karácsonyi gyertya okozta lakástűzhöz. Ezek a tragikus események arra figyelmeztetnek, hogy csak kellő körültekintéssel, odafigyeléssel szabad a gyertyákat a fán elhelyezni és meggyújtani.
Csaknem ötezer csokimikulást osztottak ki gyerekeknek a helyi képviselők Újbuda önkormányzati óvodáiban. A kerület vezetése így segíti, hogy az ünnep örömtelibb legyen.
Az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégék megnövekedő utasforgalmát a Budapesti Közlekedési Központ.
Hagyományteremtő fenyőfaállítással, az előzetesen meghirdetett karácsonyi díszkészítő verseny nyerteseinek kihirdetésével, süteményosztással és közös énekléssel indult az Advent Gazdagréten.
Ünnepélyes gyertyagyújtással, a díszkivilágítás bekapcsolásával, gyermekkórus előadásával, áldással és polgármesteri köszöntővel indult el az adventi ünnepségsorozat Újbudán.
November 22. (vasárnap) 9.30-tól.
December végéig kézműves termékekkel, lakberendezési tárgyakkal várják az érdeklődőket a Bartók Béla úton eddig üresen álló önkormányzati ingatlanban, melyben korábban bank működött. A vásár kezdeményezője a széles kulturális kínálatáról ismert Tranzit Kávézó, valamint az egyedi kézműves termékekkel foglalkozó Boróka Otthon Bolt.
Családi Körben címmel tart ünnepi előadást advent második szombatján Kerényi Lajos piarista szerzetes, a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt templom plébánosa a Szent Margit Gimnázium, Dísztermében.