Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

bajnokság

Csoda Kelenvölgyben

Sporttörténelmet írt idén a Kelen SC futballszakosztálya. A férfiak megnyerték a Budapest Kupát és a bajnokságot, végül a megyei osztályozón is győztek, így ősztől már az NB III-ban szerepelnek. A labdarúgó lányok pedig az első osztályban vívják mérkőzéseiket. A csapatokat már az idegenbeli meccseken is több száz szurkoló biztatja. A tavaszi idény után beszélgettünk Andreas Van der Aker klubelnökkel, aki tavaly elődjével, Sárréti Károllyal közösen Pro Communitate Újbuda elismerésben részesült.

Vesztettek, de méltán zúgott a vastaps

Megilletődött kezdés után a nagy hátrányba kerülő BEAC óriásit hajrázott és 3 perccel a befejezés előtt náluk volt az előny. A végjátékban azonban a rutinosabb pécsi csapat visszavette a vezetést és egyetlen ponttal ugyan, de nyerni tudott.

Helytálltak és több, mint 70 pontot szereztek a bajnok otthonában

Az első 15 percben még tudta tartani a lépést a BEAC a bajnoki nyitányon a címvédő Sopronnal, a folytatásban azonban a nagyobb tudással rendelkező csapat teljesített jobban. Okosan kijátszott támadásokkal, és helyenként jól kivitelezett játékkal 70 pont fölé tudta küzdeni magát a BEAC.

VIII. Kacsakődobó Bajnokság

Időpont: 
2016május0714:00
»
2016május0800:15

Az esemény helyszíne: Budapest 1111, Magyarország, Szent Gellért tér

Teqball verseny a Gold Centerben

Nagy érdeklődés örvezte a XI. kerületi Gold Centerben megrendezett egyéni Teqball Kupát január 23-án. A verseny győztese az ötletgazda Borsányi Gábor lett, második helyen Varga Bence, harmadik helyen Weimann Richárd végzett.

Junior bajnok a MAFC

Junior bajnok a MAFC (Fotó: Rébay Viktor)

A MAFC ifjúsági csapata nyerte az Országos Junior (U18) Kosárlabda Bajnokság döntőjét Pécsett. A bajnoki címért a Vasas és a MAFC csapott össze a fináléban, az újbudaiak 84:76-ra nyertek.

Vízilabda: magabiztosan verte az OSC a Szegedet

Vízilabda: magabiztosan verte az OSC a Szegedet

A bajnokság 19. fordulójában két remek formában lévő csapat találkozott a Kondorosi úton. Az OSC gólgazdag mérkőzésen biztosan győzött, amikor kellett, beleerősített a hazai csapat.

Tusványos: sport határok nélkül

Tusványos: sport határok nélkül

Harmadik lett Újbuda csapata hétvégén a TUFI (Tusványosi Finálé) futsal döntőn. A tornán az ELTE-BEAC csapata képviselte a kerületet. A legjobb védekező Kiss Gergő, az ELTE-BEAC játékosa lett, de kiosztották a legjobb kapusnak, a legjobb játékosnak, valamint a gólkirálynak járó elismeréseket is. A díjakat a legendás Aranycsapat hátvédje, Buzánszky Jenő adta át.

Oldalak