Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

BKK

Még 18 napig tarthat a buli a Szabadság hídon  

Augusztus 28-án indulhat meg a forgalom a Szabadság hídon – döntött erről a BKK vezetése. A hídon augusztus 16 óta csak a gyalogos- és kerékpáros forgalom engedélyezett, összefüggésben a Bartók Béla úti pályafelújítással. Azóta nincs olyan nap, hogy a híd ne lenne piknik vagy performance helyszíne, kultikus közösségi térré válva Budapesten.

Jön a kártyás fizetés a buszokon  

Kártyás terminálokat tervez a buszokra és a villamosokra a BKK. A teljes jegyvásárlási rendszert modernizálják, mindenhol elfogadják majd a bankkártyát a most kiírt közbeszerzésük alapján.

BKK: nem érdemes bliccelni  

Folyamatosak a végrehajtások a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pótdíjazásában, sorra érkeznek bliccelésekből eredő rekordösszegű befizetések a közlekedésszervezőhöz. Eközben közel 20 százalékkal csökkent a pótdíjazások száma.

Újratervezi az elektronikus jegyrendszert a BKK  

Közel egy évnyi vizsgálódás után döntött úgy a BKK Igazgatósága, hogy újra kell tervezni az elektronikus jegyrendszer (AFC) projektet. Szerintük csak így garantálható, hogy a fővárosi elektronikus jegyrendszer az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön, illetve megfeleljen a hazai jogszabályi előírásoknak. Az átfogó módosítások a projekt véghatáridejét és forrásigényét nem érintik – ígérik közleményükben.

A lóvasúttól a Combinóig  

2016július0110:00
»
2016július3020:00

Egy hónapon át, július 1-je és 30-a között – a Combinó 10. születésnapjától az első pesti lóvasút ünnepélyes megnyitójának 150. évfordulójáig – kisebb-nagyobb programokkal várjuk a villamosrajongókat: nyílt nap és járműfelvonulás teszi izgalmassá a nyár középső hónapját.

Bővül az alacsonypadlós buszok száma a kerületben  

Dél-Budapesten tizenöt új csuklós busz állt forgalomba, a budavári vonalakon pedig elindult az első öt elektromos midibusz. Mindkét típus az alacsonypadlós és légkondicionált fővárosi buszok arányát javítja, segítve ezzel az akadálymentes közlekedést.

Újra teljesen járható a budai alsó rakpart  

Pénteken reggeltől újra mindkét irányban teljes hosszában járható a Budai alsó rakpart. Ezzel egyidejűleg a Margit híd budai hídfőjénél is visszaáll a kétirányú forgalmi rend.

Oldalak