Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Karinthy Szalon

Bőséges választék a kerületben  

A kerületi iskolák, iskolai alapítványok, szervezetek a vakáció alatt közel 130 tábort szerveznek, hogy a diákok élményekkel és új információkkal felvértezve kezdjék majd a tanévet szeptemberben. Vannak napközis táborok, amelyekben a kulturált szórakozás, a sportos kikapcsolódás a cél, és van, ahol a tehetséggondozást és a szorgalmasabbak továbbképzését helyezik előtérbe.

Kiállítás: Áttört formavilág  

2018január2318:00

Alkotómunkám közben a népi kultúra tárgyi emlékei közül figyelmem a fogalmi tárggyal létrejött misztikus erőátvitelre irányul. Szántó István

Még száz év testvérvárosi barátság  
 

Német képzőművészek kiállításának megnyitóján erősítette meg elköteleződését az együttműködés mellett Stuttgart Bad Cannstatt és Újbuda.

Finisszázs a Karithy Szalonban  

Közel egy hónapon keresztül voltak láthatók Miksa Bálint különleges technikával készült képtárgyai a Karinthy Szalonban. Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó Befoglalhatatlan című kiállítás zárásaként Schneller János művészettörténész, galériavezető beszélgetett az alkotóval.

Bányai Anna: Küszöb  

2017augusztus2218:00
»
2017szeptember1518:00

Bányai Anna Küszöb című kiállítása a Karinthy Szalonban.

"...csupa mai dolog!"  

2017január1818:00

Művészeti beszélgetés 2017. január 18-án, szerdán 18 órától.

A nőké a főszerep a Karinthy Szalonban  

Ágnes von Uray festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Karinthy Szalonban december 13-án. A „Csupa mai dolog” című tárlat témája a nő, a művész szerint a képeken a „bennünk élő istennők” jelennek meg.

Látásgyakorlatai fotók, fotó alapú munkák  

A fénykép képi mivolta, képzőművészeti lehetőségei érdeklik most Tolnay Imre fotóművészt, akinek kiállítását december 9-éig tekinthetik meg az érdeklődők a Karinthy Szalonban.

A mi 56-unk  

2016november0718:00

A Széna tértől a Kalefig – elvtársak és bajtársak

Oldalak