Új galéria nyílt Őrmezőn
Rendhagyó módon, "kicsomagolva" nyilt meg a Társalgó Galéria Őrmezőn. A közösségi ház új kiállítóterének első művésze Barlai László, a Kelenvölgyi Festőiskola alapítója és tanára.
Rendhagyó módon, "kicsomagolva" nyilt meg a Társalgó Galéria Őrmezőn. A közösségi ház új kiállítóterének első művésze Barlai László, a Kelenvölgyi Festőiskola alapítója és tanára.
Az Újbuda Galériában október 19. óta látható az a kiállítás, amelyen 44 alkotó síkplasztikáit vonultatták fel.
Ismeretlen közelség címmel mutatja be a szlovén kortárs festészetet a Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt kiállítása a Próféta Galériában. A tárlatot Aleš Sedmak, a Szlovén Képzőművészek Egyesületeinek Szövetségének elnöke nyitotta meg október 19-én, köszöntőt mondott Metka Lajnšček nagykövet-helyettes és Csernus László önkormányzati képviselő.
A Bartók 1 Galéria meghívja Önt a fotóhónap keretében Polya Zoltán Fotótábor kiállítására.
A Festészet Napja alkalmából látható Kókai Emese, Boldizsár Ottó és Snyehola Anett Sansa fiatal művészek Álmokon innen és túl című kiállítása a Gazdagréti Közösségi Házban.
Az Összefogás Újbudáért Egyesület szeretettel meghívja Önt és barátait 2018. október 25-én, csütörtökön 18 órára a Malom Közösségi Tér és Galériába a XI. kerület napja tiszteletére megrendezett Fénylő Újbuda című fotókiállítás megnyitójára.
Bartók Béla út 11-13., Budapest, 1114
Szeretettel meghívjuk Önt és barátait A síktól a térig, a tértől a síkig című csoportos kiállítás megnyitójára 2018. október 19-én, pénteken 13 órakor az Újbuda Galéria.
ÁLOMARCÚAK címmel nyílik GROSS ARNOLD (1929-2015) kevésbé ismert korai portré festményeiből kamara-kiállítás a Gross Arnold Galériában október 19-én.
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiai székfoglaló kiállítása
Bikácsi Daniela visszatérő témája az ember nélküli, de az ember által alkotott természeti táj ábrázolása. Október 10-én, a B32 Galériában nyíló tárlatán – amely egyben székfoglalója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián – régi és új munkáit mutatja be a közönségnek a festőművész.
Gross Arnold festményei a Gross Arnold Galériában.
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Tiszta szoba című kiállításra, 2018. szeptember 20-án, csütörtökön, 18 órára.
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Bartók Béla út ünnepét, az Eleven Őszt a Kulturális Tizenegy Egyesület. Egész hétvégén kiállítások, workshopok, színházi és táncelőadások, koncertek és fiesta hangulat várta a látogatókat Újbudán. A rendezvény díszvendége Mexikó volt.
A Bartók 1 Galéria meghívja Önt a Tiszakécskei új alkotóműhely művésztelep kiállítására, melyen a 2018-as művésztelep résztvevői mutatják be műveiket.