Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

kultúra

A népzene mecénásai: húszéves a Fonó  

A népzene mecénásai: húszéves a Fonó

A Fonó Budai Zeneház magyar zenei életben betöltött jelentős szerepét kevesen kérdőjeleznék meg: nemcsak a Magyar Örökség díj bizonyítja ezt, de egyéb elismerések mellett például az is, hogy nemrég Népművészet és Közművelődés kategóriában Prima Primissima díjra is jelölték. A magánfenntartású nonprofit cég nagyon gazdag múlttal és színes programokkal indul neki az új évadnak, amelyben a fennállásuk 20. évfordulóját számos kiemelkedő eseménnyel ünneplik.

Fonó: gazdag programsor a születésnapon  

Fonó: gazdag programsor a születésnapon

Világzenei csemegéket tartalmazó őszi koncert- és programsorozattal, a Womexhez kapcsolódó október 20-i nulladik napi esttel, új lemezekkel, valamint a Héttorony Fesztivállal ünnepli 20. születésnapját a Fonó Budai Zeneház.

Prima Primissima díjra jelölték a Fonót  

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. Köztük a Fonó Budai Zeneház, amely a Népművészet és Közművelődés kategória egyik jelöltje. A kategóriák legjobbjait a díjátadó napján választja ki a kuratórium, ők a Primissima cím mellett anyagi elismerésben is részesülnek.

Womex az A38-on és a Fonóban  

A budapesti A38 Hajó már régóta több, mint egyszerű szórakozóhely. Őszi programjaikat bemutató sajtótájékoztatójukon a gazdag és szerteágazó kulturális együttműködéseket is kiemelték, mivel igyekeznek minél szorosabban együttműködni a hazai kulturális élet szereplőivel.

Elkezdődött az idei Balassi Nyári Egyetem  

Július 27-től négy héten keresztül ismét külföldi diákok népesítik be a Balassi Intézetet, hogy részt vegyenek annak nyári egyetemén. Az intézet 58 éve játszik vezető szerepet a magyar mint idegen nyelv és hungarológia oktatása terén. Az augusztusi programra a világ minden tájáról, közel 25 országból érkeznek diákok.

Hat társulat a FAL-on  

Egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Csontváry Művészeti Udvarház: május végén rendezte meg a Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválját (FAL), ahol hat független modern társulat állhatott színpadra egy-egy darabbal.

Van-e benne muzsika?  

Van-e benne muzsika?

Töretlen sikerrel, immár 6. alkalommal rendezték meg június 10–14. között a főváros hat helyszínén a Budapest Folk Festet a Fonó szervezésében. A nép- és világzene ünnepe nyárindító és szezonzáró is volt egyszerre a zeneház életében.

Készülnek a múzeumok a huszadikai éjszakára  

Készülnek a múzeumok a huszadikai éjszakára

Június 20-án ismét lesz Múzeumok Éjszakája, amikor egy jeggyel annyi múzeumot lehet végigjárni, amennyit csak bele lehet sűríteni egy éjszakába. A felnőtt belépő ára 1500 forint, a gyermekeké 600 forint.

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház  

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház

A következő szezonban a Csalogány-család, A bolond lány valamint A nadrág című darabot is műsorra tűzi a Karinthy Színház. A most lezárult évad előadásai harmincezernél is több színházrajongót vonzottak.

Oldalak