Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

kultúra

Ecsettel a háborúban  

Ecsettel a háborúban (foto:honvedelem.hu)

Tizennégy legendás hírű művész száz évvel ezelőtt készült alkotásait láthatja a közönség a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum legújabb, Béke és Háború című kiállításán. A különleges tárlat, amelyet Jankó István önkormányzati képviselő nyitott meg, az első világháborúnak állít emléket.

Helyi közösségek erősítésébe kezd a kormány  

Helyi közösségek erősítésébe kezd a kormány

Ötszáz intézmény mintegy ezer programmal, táncházakkal, koncertekkel, színházi estekkel és gasztronómiai programokkal várta az érdeklődőket országszerte a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat keretében. A fővárosi XI. kerületi FMH művelődési házban volt gyermektáncház, hangszerbemutató, busó álarc-készítés és egyéb kézműves foglalkozás is.

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház  

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház

Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát mutatja be a Karinthy Színház február 13-án, péntek este. A monarchiabeli fürdővárosban játszódó darabot Korcsmáros György rendezésében, és a színházban először fellépő Bezerédi Zoltán szereplésével láthatja a közönség.

Kultúrházak éjjal-nappal Újbudán is  

Kultúrházak éjjal-nappal Újbudán is

Február 13-15. között több száz közművelődési intézmény lesz nyitva éjjel és nappal. A civil szerveződésből országos megmozdulássá nőtt programsorozatot kilencedik alkalommal tartják, a több napos rendezvénysorozattal a szervezők célja, hogy a művelődési házak sokszínűsége és a közösségépítés ismét bekerüljön a köztudatba.

Színésznőket hívtak meg az év utolsó Hadik estjére  

Színésznőket hívtak meg az év utolsó Hadik estjére

Karácsonyi fények kötött, ünnepi hangulatban telt az idén négyéves Hadik Irodalmi Szalon legutóbbi estje. A rendezvény háziasszonya, Juhász Anna az évad utolsó eseményén az irodalom, a zene- és a színművészet értékeit mutatta be ismert színésznők munkásságán keresztül, de szó volt a művészeti ágak kapcsolódásáról, a műfajok átjárhatóságáról is.

K.A.S.: új galéria a Bartók Béla úton  

K.A.S.: új galéria a Bartók Béla úton

Új kiállítótér, a K.A.S. galéria gazdagítja a Kulturális Városközpont kínálatát, miután néhány napja megnyílt a Bartók Béla úti kiállítóterem. A Kortárs Alkotók Stúdiója a Váczi utcából költözött Újbudára, mert korábbi helyén értékesítették az épületet. A galéria koncepciója sajátos: korábban felvállalta a fiatal alkotók bemutatkozását, manapság pedig az idősebb generációt szerepelteti.

A Duna mentén  

A Duna mentén

A Magyar Kárpitművészek Egyesületének művészközössége nem először állítja ki alkotásait az Újbuda Galériában, már 2008 óta a XI. kerületben működnek. A 2011-es Európa fényei című nagyméretű kárpitjuk után most legújabb közös munkájuk, a Duna Limes látható a galériában.

Indul a Lajkó maraton  

Budafoki Dohnányi Zenekarra

December 19. és február 28. között 15 eseményből álló koncertsorozatot tart Lajkó Félix hegedűművész és bemutatja a Fonó gondozásában megjelent új lemezét. A turnéra ugyancsak a Fonóban készült fel a művész.

Véget ért a Héttorony Fesztivál  

Véget ért a Héttorony Fesztivál

A Fonó Budai Zeneház idén is megrendezte a határokon átívelő Héttorony Fesztivált. Az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának sikere, és az azt tervező Makovecz Imre tiszteletére létrehozott fesztivál, hét kárpát-medencei város építészetét és népzenéjét mutatta be. Az újbudai Szent Imre templomban tartott koncert apropója az építész születésének évfordulója volt.

Hét torony, húsz helyszín, száz művész  

Hét torony, húsz helyszín, száz művész

Hét torony, tíz kiállítás, húsz helyszín, huszonöt koncert, ötven előadó, száz művész! Ez a szlogenje az Újbuda Önkormányzatának támogatásával idén már harmadik alkalommal megrendezett Héttorony Fesztiválnak.

A zene szabadsága a Hadik Szalonban  

A zene szabadsága a Hadik Szalonban

A negyedik éve működő Hadik Irodalmi Szalon legutóbbi eseménye „A zene nem kötöttség, hanem szabadság!" gondolat köré szerveződött. A klasszikus zenét és a művészeti kapcsolatokat középpontba állító, ELEMEK című esten zenész, orvos, koreográfus és médiavállalkozó beszélgetett.

Festészet Napja a kerületben  

Festészet Napja a kerületben

A Magyar Festészet Napja a XI. kerületből indult: civil kezdeményezésként jött létre 2002-ben, Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula szervezésében. Mára az egész országot átszövő, a határt is átlépő, egy hétig tartó művészeti fesztivállá nőtte ki magát. Az idei rendezvénysorozat a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje.

Színházak éjszakája: drámaórát tartottak a Kávások  

Színházak éjszakája: drámaórát tartottak a Kávások

A Színházak Éjszakáján idén a Káva Kulturális Műhely is bemutatkozott; a Részvétel Napja keretében kalauzolta az érdeklődőket a közösségi színház világába. A társulat a MU Színházzal közösen azt mutatta be, hogy egyre fontosabb a mindennapi életben az aktív társadalmi szerepvállalás.

Shakespeare-t ünnepelte Újbuda  
 

Shakespeare-t ünnepelte Újbuda

Nagy érdeklődés mellett zajlott a II. Újbuda Feszt - Viva Shakespeare 450 programsorozat. Az egyhetes rendezvényen színházi produkciókon, koncerteken, filmvetítéseken, kiállításokon és szakmai előadásokon vehettek részt az érdeklődők.

Oldalak