Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Mindenszentek

BŰNMEGELŐZÉS - Mindenszentek és Halottak napja 2023.  

Figyelmükbe ajánljuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által összeállított elektronikus hírlevelet!

Kérjük, figyelmesen olvassák el és amennyiben lehetőségük van rá, osszák meg ismerőseikkel is az abban foglaltakat!

Halottak napja - a katasztrófavédelem figyelmeztetése  

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint október végén és november elején is ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben. Ebben az időszakban gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte Mukics Dániel szóvivő.

Közlekedés Mindenszentek és halottak napja idején  

Rendkívüli járatokat indít halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők felé a BKK. Emellett nagyobb kapacitással közlekedik számos, sírkertet is érintő járat már október 26-tól. Október 31-én nyitástól november 2-án zárásig az Újköztemető kivételével valamennyi sírkertbe csak mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival.

Változhat a közlekedés a temetők környékén  

Ideiglenes forgalmi rendet vezethet be a fővárosi temetők környékén Mindenszentek időszakában a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egyirányúsítások és forgalomkorlátozások egyaránt elképzelhetők a temetőkhöz vezető utakon, az esetleges forgalmi változásokról, terelésekről érdemes előre tájékozódni.

Közlekedés Mindenszentekkor és a halottak napján  

Sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatok segítik Mindenszentekkor és a halottak napján a temetők megközelítését. A várható nagy forgalom miatt a közösségi közlekedés, ezen belül is a kötöttpályás eszközök használatára kéri a lakosságot a BKK. November 1-jén a munkaszüneti napi, illetve ünnepnapi menetrend lesz érvényben.

Lakás- és temetőtüzek november első napjaiban  

Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek szeretteikre Mindenszentekkor és Halottak Napján, ráadásul egyre népszerűbb a halloweeni töklámpás is. Emiatt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogyan kerülhetők el a temető- és lakástüzek.

Biztonságban a temetőben  

Mindenszentekkor és Halottak Napján sokan még a sírkertekben, vagy azok környékén is meglopják a temetőkbe látogatókat. Ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság összeállította tanácsait, hogyan előzhetők meg a temetői bűncselekmények.

Közlekedés mindenszentekkor és halottak napján  

Rendkívüli, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatokkal segíti a temetők gyorsabb, kényelmesebb megközelítését mindenszentek és halottak napja alkalmából a BKK. Egyes temetői járatok már az október 22-23-i hétvégén is gyakrabban indulnak.

Halottak napja: tovább lesznek nyitva a temetők  

Halottak napja: tovább lesznek nyitva a temetők

Hosszabb nyitva tartással, 7 órától 20 óráig várják a látogatókat péntektől hétfőig a budapesti temetők mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából. A mozgáskorlátozottakat arra kérik, hogy lehetőség szerint 7 és 12 óra között menjenek. A várható forgalom miatt rendkívüli járatokat is indít a BKV a sírkertekhez, a közvetlen járatok pedig a szokásosnál sűrűbben indulnak. Péntektől-vasárnapig autóval tilos behajtani a temetőkbe.

Emlékezés: a gyertyagyújtás veszélyei  

Emlékezés: a gyertyagyújtás veszélyei

A tűzesetek megelőzése érdekében a gyertyagyújtás veszélyeire figyelmeztet mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Oldalak