Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Őrmezei Közösségi Ház

12. Jancsó Adrienne Vers- és prózamondó verseny

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából az Újbudai Kulturális Intézet Őrmezei Közösségi Háza meghirdeti a 12. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenyt, melynek lebonyolítására 2013. április 12-én (pénteken) 15.00 órai kezdettel, az Őrmezei Közösségi Ház színháztermében kerül sor.

Őrmezei fórum  

Lakossági Fórumot tartanak Őrmezőt érintő aktuális kérdésekről 2012. október 11-én 17.30-kor az Őrmezei Közösségi Házban.

Újra Hóemberépítő Verseny  

Játékos hóemberépítő verseny indul ebben az évben is Újbudán. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő és az Őrmezői Közösségi Ház által közösen szervezett versenyre gyerekek és felnőttek alkotásait egyaránt várják a szervezők. 

1355 induló a Városrészek közötti futáson!

November 12-én 11 óra 11 perckor rajtoltak, öt korcsoportban, az Őrmezei Közösségi Ház elől, több mint ezren vágtak neki a hagyományos, a kerület napja alkalmából szombaton megrendezett városrészek közötti futásnak.

Liszt ihlete - Liszt ihlette  

200 éve született a romantikus zene varázslatos tehetségű alkotó egyénisége Liszt Ferenc, aki, zeneszerzőként, karmesterként és virtuóz zongorajátékosként is beírta magát a zenetörténet géniuszai közé. Az ő emlékének tisztelegve hirdetett pályázatot Újbuda Önkormányzata a különböző művészeti ágak profi és amatőr alkotói részére "Liszt ihlete - Liszt ihlette" címmel.

Ahol a keverékek is kavarnak  

Az Őrmezei Közösségi Ház idén rendezi meg tizedik alkalommal Őrmező Ünnepét. A minden ősszel rendkívül színes és igényes programokkal készülő rendezvényen ebben az évben is szerepet kap a Kutyajó Fesztivál, amely talán a programsorozat legnépszerűbb eleme. Az izgalmas kutyás bemutatókkal, és szépségversennyel fűszerezett esemény ezúttal az "Ahol a keverékek is kavarnak" beszédes szlogennel hívogatja a nem fajtatiszta ebtartókat is.

Első újbudai hóemberépítő verseny  

Játékos versenyt indít két témában az Őrmezei Közösségi Ház és Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. Az egyik versenyben az úgynevezett klasszikus hóembereket a másikban pedig a szabadstílusú hószobrokat díjazzák a szervezők...

Kutyajó Fesztivál  

Június 20-án másodízben rendezték meg a Kutyajó Fesztivált az Őrmezei Közösségi Ház munkatársainak a rendezésében. A helyszín ezúttal a népesebb közönség befogadására alkalmas kelenföldi Bikás Park volt.

Szembesítő korszakban élünk  

Ismét várja az önmaguk iránt érdeklődőket Kiss Zoltán Zero, novembertől induló numerológiai tanfolyamán. Immár hagyomány, hogy aki szeretné, a kurzust megelőző előadás után sorselemzést kap születési –és névszámai alapján.

"Állati vicces" fotópályázat

A képek kiállításra kerülnek 2010. május 16-án 10.00-16.00 óra között a Bikás parkban megrendezésre kerülő "Kutyajó" Fesztivál Újbudán rendezvényen.

Karthago Nőnapra  

Különleges meglepetés várja azokat a hölgyeket, akik március 7-én 18 órakor ellátogatnak az Őrmezei Közösségi Házba, ahol a Karthago együttes egy ingyenes akusztikus koncerttel várja a szebbik nemet.

Oldalak