Gyöngyösi Levente szerzői estje a Szent Imre templomban
Ciszterci Szent Imre templom, XI. Villányi út 25.
Ciszterci Szent Imre templom, XI. Villányi út 25.
Idén is szabadtéri rendezvénnyel búcsúzott a nyártól Újbuda Önkormányzata. A Bikás Parki programok mindegyike a kikapcsolódást segítette, a látogatók saját ízlésüknek és hangulatuknak megfelelően válogathattak a színes programok közül.
Jótékony célú hangverseny a kárpátaljai Ferences Misszió szolgálatának támogatására
1114. Budapest, Villányi út 25.
1114. Budapest, Villányi út 25.
Zsúfolásig megtelt a Szent Imre Templom március 4-én, vasárnap Eperjes Károly színművész Húsvéti Készülődés című zenés irodalmi estjén, ahol a XX. század Isten-kereső költőitől idézett a művész.
A Szent Imre plébániát hosszú évekig irányító Brückner Ákos atya után Szentimrevárosnak új plébánosa lett.
A kerületünk jelképévé vált Szent Imre templom nem csak Újbuda büszkesége, országosan is neves múltú épületként tartják számon. A templom a szakrális tevékenységen túl a kultúrának is színhelyévé vált, hiszen rengeteg jelentős zenei eseménynek adott már otthont. Ezért is vált szükségessé az orgona mielőbbi újjáépítése, amely a szakértők szerint bármelyik pillanatban örökre elhallgathatott volna...
Színes programok Újbudán is.