Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Meglepetések és rejtvények textilen  

A Z generáció mentális, pszichés problémáit boncolgatja a textilművészet változatos eszközeivel Horváth Ildikó Tünet című kiállítása, amelyet Zala-Szabó Diána művészettörténész nyitott meg november 15-én az Újbuda Galériában.

Hétköznapi csodák

A Hétköznapi csodák című kiállítás Nagy Rita és Wappler Anna fotósorozata, amely értelmükben akadályozott gyermekek, autista fiatalok érzelmi kibontakozását, kapcsolatteremtését mutatja be.

Kiállítás a Galéria Optikában  

Január 18-ig láthatók Weith Katalin festőművész képei a Galéria Optikában. A kiállítás megnyitóját november 23-án tartották.

Kada Lajos emlékiállítás Albertfalván  
 

Bár életének csak utolsó hónapjait töltötte Kada Lajos érsek Újbudán, Albertfalván mégis szeretettel emlékeznek a világ több országában szolgált apostoli nunciusra. Az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben november 27-én nyílt kiállítás az érsek különleges életútjába, személyes tárgyaiba nyújt betekintést.

Új kötetén dolgozik az új díszpolgár  

A Költők parkjára néző lakásában Kalász Márton két díszpolgári címet őriz: az egyiket Somberek községtől, szülőfalujától kapta, a másikat idén Újbudától. A műveit a mai napig írógéppel készítő 84 éves költő, író, műfordító otthonában Kossuth-díjat, két József Attila-díjat, Prima díjat és számos más elismerést is találunk.

Jótékonysági koncert a B32-ben  
 

Jótékony célú koncertet rendeztek a B32 Galéria és Kultúrtérben november 28-án. Malek Andrea a Budapest Jazz Orchestrával lépett fel. A teltházas koncert bevételével a Pető Intézet - Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítványát támogatták.

Hetvenéves a Liszt Ferenc Kórus  
 

A nagy múltú Liszt Ferenc Kórus a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban teljesít egyházzenei szolgálatot, vezetője Farkas Mária karnagy. Az idén hetvenéves énekkar Liszt Korál miséjét adta elő az ünnepi évfordulón november 24-én.

Portrékarikatúrák Kelenvölgyben  

December 5-ig tekinthető meg a Kelenvölgyi Közösségi Házban Jeney Klára és Fábry János portrékarikatúráiból megrendezett tárlat.

Két évtizede van Moldvai táncház az FMH-ban  

Huszadik születésnapját ünnepelte a moldvai magyar népzenét játszó Sültü zenekar a TEMI Fővárosi Művelődési Házában. A november 24-ei eseményre a moldvai csángó zene mestereit is meghívták.

Alice járt a Karinthy Színházban  
 

Teltházas volt az Alice Csodaországban bemutatója a Karinthy Színházban, az előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt adott.

Horváth Ildikó: Tünet

A Z-generáció mentális, pszichés problémáit boncolgatja a textliművészet változatos eszközeivel Horváth Ildikó kiállítása, amelyet Zala-Szabó Diána művészettörténész nyitott meg november 15-én az Újbuda Galériában.

Magyar kortárs festők közös kiállítása Ankarában  

Nézőpontok címmel nyílt közös kiállítása szerda este három magyar festőművésznek Ankarában, a Cagdas (Kortárs) Művészeti Központban. Kondor Attila, Mátyási Péter és Kecskés András mindhárman újbudaiak.

Móricz naplórészletei Albertfalván  
 

Móricz Zsigmond naplórészleteibe engedett betekintést Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész az Albertfalvi Napok keretében. A nyolc napos eseménysorozat a Napló-szilánkok című előadással kezdődött és bő egy hétig kínál kulturális programot a Gyékényes utcai közösségi ház látogatóinak.

Elbeszélés képekben  

Az idei Esztergomi Fotográfiai Biennálé pályaműveit felvonultató kiállításnak november 9-étől ad otthont a B32 Galéria és Kultúrtér.

Hét alkotó részesült a Nemzet Művésze díjban  

Hét alkotó, köztük a kerületben élő Budai Ilona népdalénekes,, valamint Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató részesült a Nemzet Művésze díjban, amelyet hétfőn vehettek át a Pesti Vigadóban.

Rákay Philip az Újbudai Kulturális Szalonban  
 

Két sikeres férfi, különböző életúttal, mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon szezonnyitó eseményén az állandó meghívott vendég, Simicskó István országgyűlési képviselő mellett Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese foglalt helyet.

Síkplasztikák Újbudán  
 

Az Újbuda Galériában október 19. óta látható az a kiállítás, amelyen 44 alkotó síkplasztikáit vonultatták fel.

Október a magyar festészet ünnepe  

A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.

Ismét forog a Lemezjátszó  

Visszatért a klasszikus formulához a B32 kedvelt zenei sorozata; telt ház előtt szólt az idén ötvenéves Beatles lemez.

Álmokon innen és túl  

A Festészet Napja alkalmából látható Kókai Emese, Boldizsár Ottó és Snyehola Anett Sansa fiatal művészek Álmokon innen és túl című kiállítása a Gazdagréti Közösségi Házban.

Felavatták Veress Miklós keramikus művész emléktábláját  

Emléktábla került Veress Miklós keramikus művész tiszteletére a Hengermalom út 2/c. számú ház falára az Összefogás Újbudáért Egyesület és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatásával. A művész hat évtizedet élt a házban családjával.

A Magyar Festészet Napja Újbudán  

Magyar Festészet Napja 2002-ben indult Újbudáról civil kezdeményezésként és csak remélni lehetett, hogy egyszer az országot átszövő, a határokon átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.
A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészethez kötődő események. Idén 400 művész kétezernél is több képe látható országszerte a kiállítóhelyeken.

Kiskacsa, vadlúd és hattyú  
 

Kirekesztettségről, átalakulásról, magányról és magára találásáról szólt a minap a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán bemutatott Egy rút kiskacsa - másmese című darab.

Oldalak