Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

emléktábla

Emléktáblát kapott Scheffer Lívia

Scheffer Lívia Pro Cultura-díjas galéria alapító és tulajdonos tiszteletére helyeztek el emléktáblát a Kosztolányi Dezső tér 4. szám alatti, egykori bemutatóterme mellett. Újbuda első magán műkereskedelmi galériája 1992-ben fogadott először vendégeket, és egészen az alapító 2018-as haláláig működött.

Scheffer Lívia emléktábla avató

Scheffer Lívia Pro Cultura-díjas galéria alapító és tulajdonos tiszteletére helyeztek el emléktáblát a Kosztolányi Dezső tér 4. szám alatti, egykori bemutatóterme mellett.

Megemlékezés Nagy Imréné emléktáblájánál

Nagy Imréné Égető Mária (1902–1978) tiszteletére 2016-ban helyezett el emléktáblát az önkormányzat az Etele út 15–25. alatti társasház homlokzatán, a Nagy Imre Társaság és a lakók kezdeményezésére. (Égető Mária 1967–1978 között élt az Etele úton.) Azóta rendszeresen tartanak itt megemlékezést a nemzeti gyásznapon. Idén november 4-én László Imre, Újbuda polgármestere mellett Karácsony Gergely főpolgármester, Molnár Gyula országgyűlési képviselő és Budai Miklós önkormányzati képviselő is fejet hajtott Nagy Imre özvegye emléke előtt.

Makovecz emléktábla

Makovecz Imre születésének évfordulója alkalmából helyezett el koszorút László Imre polgármester a Kossuth-díjas és Ybl Miklós-díjas építész Villányi úti emléktáblájánál november 20-án.

A Magyar Festészet Napja Újbudán

Közel ezer művész alkotásainak kiállításával ünneplik meg idén is országszerte a Magyar Festészet Napját, az egyik kiemelt helyszín Újbuda. A kerületben élő és alkotó, száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblájának megkoszorúzása alkalmával Barabás Richárd önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Volt egyszer egy KEK

Tábla hirdeti a Villányi úton, a Szent István Egyetem Budai Campusának kapujánál, hogy ott működött valamikor a Kertészeti Egyetem Klubja, azaz a KEK.

Koszorúzás a Schweidel utcában

Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegve megkoszorúzták Schweidel József honvédtábornok emléktábláját a Schweidel utcában. Újbuda Önkormányzatának megemlékezésén részt vett Csernus László önkormányzati képviselő mellett a vértanú tábornok két szépunokája, Kirtsch Annamária és Szabóné Kircsfalusi Katalin is.

Bencsik Sándorra emlékeztek a Lecke utcában

A fiatalon elhunyt gitáros, Bencsik Sándor (Samu) otthonánál tartottak megemlékezést a Lecke utcában szeptember 25-én. Molnár László, Újbuda alpolgármestere is megkoszorúzta az emléktáblát.

Kerületi táblák Kelety Géza emlékére

Mostantól a Ménesi és Villányi út sarkán valamint a Diószegi utcában is emléktábla jelöli Kelety Géza főkapitány-helyettes egykori lakóhelyeit. A Kelety család kérésére és kezdeményezésére a szervezők, Újbuda Önkormányzata és a rendőrség munkatársai felkarolták azt a gondolatot, hogy volt lakóhelyein emléktábla hirdesse a kriminológus aktív szolgálatban, illetve nyugdíjas éveiben eltöltött napjait.

Táblaavatással állított emléket a mentőszolgálat a Szomszédoknak

Február 26-án emléktábla került az Országos Mentőszolgálat Markó utcai mentőállomásának falára, hogy emléket állítson az ország legnézettebb sorozatának. A főként újbudai helyszíneken játszódó Szomszédok teleregény 12 éven keresztül öregbítette a mentők hírnevét.

Schweidel József honvédtábornok emléktábla koszorúzása

Időpont: 
2018október0510:00

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2018. október 5-én (pénteken) 10.00 órára, Schweidel József honvédtábornok emléktábla koszorúzására. (XI. kerület, Schweidel utca 11.)

Felragyogott a zöld csillag

Rockzenészek, családtagok és rajongók emlékeztek a tragikusan fiatalon elhunyt Bencsik Sándorra (Samu) a Lecke utcában tavaly elhelyezett emléktáblánál szeptember 26-án. A Beatrice, a P.Mobil és a P.Box együttesek egykori gitárosa, kisebb megszakításokkal, Újbudán élt haláláig. Emléktáblája koszorúzásán Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is részt vett.

Dr. Vízkelety Gyula emléktáblájának avatója

Időpont: 
2018szeptember2616:00

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, és Dr. Vízkelety György tisztelettel meghívja Önt dr. Vízkelety Gyula (1907-1974) sebész és urológus, a nagy jelentőségű retrospektív cystoscop feltalálója tiszteletére állítandó emléktábla ünnepélyes avatására.

Oldalak