Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. csütörtök, Orbán

Kulturális Városközpont Újbudán

A Kulturális Városközpont projekt bemutatása

Az akcióterület fejlesztésének céljai, részcéljai
Bartók 32 Galéria terület és funkcióbővítő átalakítása
Helytörténeti Múzeum létrehozása
Gárdonyi Szobor körüli köztér funkcióbővítő átalakítása

Letölthető KVK Projekt Prezentáció

 

 

Kulturális Városközpont Újbudán

 

Az akcióterület a Lágymányosi, a Szentimre és Gellérthegy városrészen helyezkedik el. A funkcióbővítő városrehabilitációs fejlesztéssel kiépül a kerület kulturális központja. Ennek során a közművelődéssel, kultúrával kapcsolatos intézmények, látnivalók, a gasztronómiai élvezetet nyújtó és irodalmi/zenei emlékeket felelevenítő vendéglátóhelyek, elsősorban az út menti gépjárműforgalomtól megkímélt közterekhez kapcsolódóan települnek. A gyalogos közterek színvonalas kialakításával és a közterületek köré települő intézmények fejlesztő hatására a Bartók Béla út menti üzletek is átépülnek, igényesebb portálkialakítást kapnak, profiljuk a kulturális kereskedelem irányába mozdul el. Az épületek közterületi homlokzatai megújulnak, majd fokozatosan az épületek belső és szerkezeti rehabilitációjára is sor kerül.

 

Az új központ Újbuda, és a szomszédos kerületek, sőt a déli agglomerációs települések lakói számára is, a mainál kedvezőbb színvonalasabb közművelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségeket fog kínálni, ill. a kerületbe látogatók, turisták számára új vonzerőt fog teremteni.

 

A fejlesztés a kerület legsűrűbben lakott, három történeti városrészében a mainál kultúráltabb közterületi állapotot teremt a gyalogos, gépjárműforgalomtól mentes közterületek növelésével és pihenőhelyek kialakításával. Összkerületi szinten a kerület arculatában pozitív változásokat fog eredményezni. A fejlesztések az érintett városrészek társadalmi állapotában is változásokat fognak indukálni. Erősödik a népességmegtartó erő, kedvező irányban mozdulhat el a népesség korösszetétele, csökkenhet az elvándorlás és emelkedhet a foglalkoztatottak száma – különösen az idősebb korosztályban, részmunkaidős lehetőségek keletkeznek, azaz élénkintő hatással lesz a helyi gazdaságra is.

 

Az akcióterület fejlesztésének céljai, részcéljai
A funkcióbővítő városrehabilitációs fejlesztés alapvető célja:
• egyrészről a kerület kulturális központjának kiépítése, azaz olyan kulturális funkciók koncentrált telepítése, amelyek a kerület lakói számára a mainál kedvezőbb színvonalasabb közművelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségeket tudnak kínálni, ill. a kerületbe látogatók, turisták számára vonzerőt teremtenek;
• másrészről a kerület egyik legsűrűbben lakott városrészében a mainál kulturáltabb közterületi állapotok megteremtése, a gyalogos gépjárműforgalomtól mentes közterületek növelése, pihenőhelyek kijelölése.

 

Kulturális funkciók bővítése
A megvalósítás felé történő első lépésként Önkormányzatunk engedélyezési tervet készíttetett a Bartók Béla út 29., Bartók Béla út 32. és a Bercsényi u. 10. számú épületekben működő földszinti funkciók bővítésére és átalakítására.

 

A Bartók Bála út 32. számú házban jelenleg is működő Galéria 32 kulturális létesítmény bővül további kiállítótérrel, az épület Bartók Bála úti oldalán két műtárgy kereskedés nyílik majd, valamint a pinceszinten egy csendes, meditatív jellegű foglakoztatásoknak helyet adó jógaterem kerül kialakításra.

 

A kulturális funkciók sorát bővítve a Bartók Béla út 29. számú épület alagsori helyiségeiben egy akciós galéria – kiállítótér, a Bercsényi u. 10. alagsori és pince helyiségeiben pedig egy helytörténeti múzeum kap majd helyet.

 

Megszépülnek a Bartók Béla út homlokzatai
A Bartók Béla út menti üzletek tervezett átépítésével, igényesebb portálkialakításával és az  épületek közterületi homlokzatainak megújításával építészetileg színvonalas utcakép jelenik meg, mellyel, megjelenésében, kerületünk több példaértékű európai város mellé emelkedhet.

 

A homlokzat-felújítási projekt első üteme a Gellért tértől egészen a Móricz Zsigmond körtérig tartó területre terjed ki. Indításként jelenleg az Önkormányzat öt épület vonatkozásában készített építészeti terveket, támogatva a társasházak felújítási szándékát. A további épületek homlokzat-felújítására és portáljaik átalakítására készítendő tervek megrendelése közbeszerzési eljárás lefolytatása mellett történik majd.

 

Az akcióterület lehatárolása

 

 

A projekt ütemezése

 

- ütem (piros): támogatási pályázatban javasolt, közszféra által megvalósítandó feladatok
- ütem (kék): magánszféra által megvalósítandó, támogatási pályázathoz kapcsolódó projektek
- ütem (zöld): a támogatási pályázathoz kapcsolódó, közszféra által megvalósítandó fejlesztések
- ütem (szürke): azok a fejlesztések, melyek vagy megelőzik a támogatási pályázatot, vagy nem kapcsolódnak közvetlen hozzá

 

  

Újbuda Kulturális Városközpont program

 

Újbuda Önkormányzatának vezetése több éve megfogalmazta az Újbuda Kulturális Városközpont létrehozásának gondolatát, amely a Bartók Béla út történelmi városközponti rangját kívánja visszaállítani a hagyományokban és történelmi elemekben bővelkedő akcióterületen.
Ahhoz, hogy a kerület e városszerkezeti, építészeti és közlekedési szempontból kiemelt szakasza a látogatottságát növelő kulturális, közösségi és kereskedelmi funkciókkal bővüljön, létrejöhessen Budapest új tematikus főutcája, összetett városfejlesztési program kidolgozására volt szükség.

 

A térség átalakulása nem egyedi projektek egymásra épülésével, hanem egy rendszerében átgondolt nagy projekttel indítható el. A projekt központi eleme, hogy testet, arcot, egyediséget adjon ezen kulturális szempontból meghatározó városrésznek, annak érdekében, hogy a terület használói, élvezői számára megszemélyesíthető, könnyen azonosítható legyen. Attraktívvá, könnyen identifikálhatóvá tegye e kerületrészt, a meglévő potenciálok (kulturális miliő, építészeti karakterek, környezeti elemek, stb.) egységes, áttekinthető rendszerré ötvözésével, hiszen a kultúrára, hagyományokra, idegenforgalmi látványosságokra, és a közterek rendszerére alapozott egyedi kínálati struktúra megteremtésével érheti el a terület Kulturális Városközpont szerepét, pozícióját.

 

Ennek első elemeként 2009. szeptemberében a Képviselő-testület döntött a Bartók Béla útra és a Móricz Zsigmond körtérre kiterjedő kereskedelemfejlesztési koncepcióról, melynek keretében a fő hangsúly a kulturális kereskedelem, a minőségi vendéglátás és szolgáltatások támogatására helyeződött.

 

Ugyanakkor a tematikus főutca kialakításához elengedhetetlen a belváros funkcionális és építészeti megújítása, fejlesztése is ezért több hónapos előkészítő munka után Újbuda Önkormányzata pályázatot nyújtott be a KMOP 5.2.2/B támogatási konstrukció keretében a projekt finanszírozási forrásainak kiterjesztése érdekében.

 

A bírálati szakaszt követően április elején a pályázati Közreműködő Szervet az „Újbuda Kulturális Városközpont Integrált Városfejlesztési Program” című pályázatot megvalósításra javasolta. Így elérhetővé vált a 720.546.227 Ft összértékű, 564.788.459 Ft Ft vissza nem térítendő támogatási tartalmú komplex kulturális fejlesztési program.

 

A projekt főbb elemei:

- Bartók 32 Galéria terület és funkcióbővítő átalakítása
- Helytörténeti Múzeum létrehozása
- Gárdonyi Szobor körüli köztér funkcióbővítő átalakítása


1. Bartók 32 Galéria terület és funkcióbővítő átalakítása

A projekt központi eleme a Bartók Béla út 32. sz. épület földszintjének közösségi célú átalakítása.
Az épület hátsó szárnyában a belső udvarról nyílóan évek óta működik a XI. Kerületi Önkormányzat „Bartók 32” galériája. A közösségi célú fejlesztés a galéria bővítésére, funkcióinak szélesítésére.

 

A tervek szerint:
A jelenlegi udvarról nyíló bejárat helyett – a területi bővítéssel – új, közvetlen a Gárdonyi szobor körüli térről, sétálóutcáról nyíló bejáratot kapna,
A kiállítótér jelentősen megnövekedne: 97,8 m2-ről 346 m2-re,
A társasház udvara lefedésre kerülne, az így kialakítható 183 m2–es nagyterem előadások befogadására, társadalmi összejövetelekre rendezésére is alkalmassá válna, miközben az udvar felett kialakítandó zöldtető a lakók számára a jelenleginél kellemesebb, magasabban fekvő, világosabb, jobban használható pihenőkertet jelentene. A kiállítóterem természetes megvilágítását a zöldtetőn elhelyezett üveg bevilágítók biztosítják.
A térről nyíló, nagyobb befogadó képességű és színvonalasabban kialakítandó előtér jó lehetőséget nyújt a közösségi használatra, az épület közönségszolgálati funkcióinak létesítésére.
Megoldható a közösségi helyiségek akadálymentesítése, mozgássérült mosdó-WC, rámpák kialakítása,
A Bertalan Lajos utcai oldal volt Express irodáinak valamint az alatta levő pincéinek galériához csatolásával javulnak a dolgozók munkakörülményei, megfelelő irodák válnak biztosíthatóvá, valamint megoldhatók a raktározási gondok, ezen túl próbahelyiségek, gyakorló terek biztosíthatók a színjátszó körök részére.

 

A térrendezés, a ház előtti forgalom megszűntetése és az utca sétáló utcává alakítása lehetővé teszi, hogy egyes kulturális események ne csak a galéria falain belül kerüljenek megrendezésre, hanem „kiköltözzenek” a közterületre, a ház előtti térre. Ezen események között elképzelhető műtárgy kiállítás és vásár, könyvnapi események, kézműves és művészeti foglalkozások, gyerekprogramok stb. Ezáltal az intézmény hatása, kisugárzása nagymértékben növelhető és közkinccsé tehető.
Ezen túl bővíti a foglalkoztatást, lehetővé teszi az önkéntes munkát ill. részmunkaidős foglalkoztatást eredményezhet a kerületi lakosok (nyugdíjasok/kismamák) számára.

 

Az épület lakóinak bejárataként megmarad a jelenlegi kapu és kapualj, így a földszint átalakítása a lakók szokásos életrendjét nem változtatja. A zöldtetőn tervezett jobb benapozású pihenőudvar a jelenlegi udvarnál nagyobb használati értéket jelent.

 

A tér felé néző homlokzat bejárati kaputól Bercsényi utca felé eső részén a kereskedelmi funkció (üzletek) megmaradnak, de kulturális kereskedelmi profilváltás javasolt, ennek érdekében kerületi intézkedések/ösztönzések kidolgozás alatt állnak.

 

Szellemi örökség bemutatását szolgáló kapcsolódó rendezvények

A B32 Galéria programjai minden évben saját szakmai program és tematika köré csoportosulnak. A hagyományos naptári ünnepek, a képzőművészet jeles évfordulói és napjai, a különböző tematikus, rendezvénysorozatokra való reflektálás fontos eleme és jellemzője a programok kialakításának, ugyanakkor fontos igény a helyi hagyományok ápolása, megteremtése. Az Újbudai Kulturális Városközpont projekt remek és egyedülálló lehetőségeket teremt az itt élő és alkotó művészeknek, szakembereknek is egy újfajta, eddig ilyen formában nem látott, lokális programsorozat, egy új hagyomány elindítására.

 

Rendezvényelemek

- Kerületben élt és alkotott festőművészek szellemi örökségének bemutatása
- Ma élő és itt alkotó doyenek munkássága (Duna part művészeti társaság)
- Fiatal és tehetséges képzőművészek,
- Kis fiac – kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár a betelepült galériák közreműködésével
- Jótékonysági aukció – alapítvány létrehozása (kiemelten: KVK-hoz kötődő fiatal, tehetséges képzőművészek oktatására, tanulmányutak támogatására)
- Építész szakmai kollégiumok előadásai
- Kerület színművészeinek bemutatkozója (pódiumbeszélgetés)
- Színházak fesztiválja – Karinthy Színház, MU Színház, Szkéné Színház, amatőr társulatok bemutatkozása

 

Rendezvények gyakorisága: évente kettő – 2-3 napos rendezvény májusban és októberben.

 

Helytörténeti Múzeum létrehozása

A projekt tárgya a Bercsényi utca – Gárdonyi szobor körüli térhez kapcsolódó - később sétálóutcává alakítandó szakaszáról nyílóan a Kerületi Önkormányzat tulajdonában levő Bercsényi u. 10. fszt-alagsori és pinceszinti helyiségekben Helytörténeti Múzeum kialakítása, aktív helytörténeti munka számára tér biztosítása.

 

A tervek szerint:
A korábban raktárként hasznosított helyiségek felújítása, a helytörténeti gyűjtemény bemutatására alkalmassá tétele, a kiállítóterek egymással összenyitása,
Interaktív vetítőterem/bemutató/kutató helyek létrehozása,
Helytörténeti klub, lokálpatrióta kör befogadására, közösségi munkára és összejövetelekre alkalmas helyiség(ek) kialakítása,
Az épület akadálymentesítése, a hozzáférés lehetővé tétele alkotja a projektet.

 

Unokáink is fogják látni – relikvia, speciális régiség bemutató, gyűjtő tematikus estek a Helytörténeti Gyűjteménygondozásában

Múltunkról tárgyaink mesélnek legtöbbet. Tárgyaikban élnek tovább a mesteremberek, a kárpitosok és bútorkészítők, az íróasztalok és írógépek régmúlt estékről mesélnek, mikor nagyreményű írópalánták görnyedtek föléjük legújabb regényüket álmodva.
A Helytörténeti Gyűjtemény tematikus rendszerbe foglalva, a kerületi kötődéseken és művészeken, és a művészek, családok tárgyain keresztül kalauzolnak minket egy elfeledett korba. Néhány tematika a sok közül:

 

  • Irodalmárok hagyatékai (Karinthy gyűjtemény)
  • Színésztárgyak (Dajka Margit emlékszoba)

 

A tematikus estek nagyrészt a gyűjtemény állandó kiállítási anyagán túl, időszaki kiállítások kísérő rendezvényeiként valósulnak meg.

 

Családfa kutatás közösen, előadássorozat érdeklődők és kisiskolások számára

A családfakutatás izgalmas elfoglaltság és múltidézés egyszerre. Az Újbudai Helytörténeti Gyűjtemény és képzett családfakutatók segítségével mindenki kaphat támpontot, segítséget családja múltjának kutatásában, sőt, az elért eredményeket egy on-line adatbázisban tárolhatja is, mások számára hozzáférhetővé téve. Az előadássorozat – korosztálytól függően -, szemléltető eszközökkel és nemzetközi példákkal illusztrálva szeretteti meg e nem mindennapi tudományt az érdeklődő közönséggel.

 

Gárdonyi Szobor körüli köztér funkcióbővítő átalakítása

A Kulturális Városközpont projekt szívében a Gárdonyi Szobor körüli köztér áll.
A térre nyílik a B32 Galéria amelynek kulturális tevékenységét a projekt keretében lehetőség nyílik kivinni a Gárdonyi Szobor körüli köztérre ezáltal szélesebb rétegeknek is elérhetővé tenni a városrész kulturális kínálatát.
A Gárdonyi Szobor körüli köztér gyalogos közterületei növekednek, jelentősen megnő a biológiailag aktív zöldfelülete, illetve a terület energiatakarékos közvilágítást is kap. A tervezett átalakítások lehetővé teszik a terület akadálymentesítését.

 

A tervek szerint:
A Bartók Béla útról a Hadik Kávéház elé kanyarodó balkanyar megszüntetésével megszűnik a Kávéház előtti névtelen utca. A terület ezen része gyalogos közterületté válik. A járda vonalát a tér felöli oldalról a Kávéház terasza szegélyezi.
A terasz körbe örökzöld növényzetből keretet kap, amely jelentős klímavédelmi hatással bír.
A Bartók Béla út terület mögötti szakasza korlátolt forgalmi övezetté válik. Mindkét fenti útszakasz teherhordó burkolattal látják el, így lehetősége van a mentők, tűzoltók és a közművek járműveinek a behajtásra. A Bartók Béla út terület mögötti szakaszára a Bercsényi utcában lakóknak természetesen behajtási engedélye lesz.
A Szobor körüli rész zöldterületté alakul.
A terület közepét átszelő átjáró két oldalán (amely a Bartók Béla utat köti össze a B32 Galéria bejáratával) rézből készített mûalkotás kerül beépítésre a burkolatba, amely Csontvári cédrusait szimbolizálja.
Az átjáró másik oldalán egy „medence” kap helyet, ami hozzájárul hűvös vízfelületével a klímavédelemhez a nyári hónapokban.
A Bartók Béla úti épületek előtti járdarészben foglalkoztatók fognak működni.
A területet energiatakarékos disz kivilágítással veszik körül.
A területre térfigyelő rendszer telepítésére kerül sor.
A tervek megfelelnek az érvényben lévő Akadálymentesítési elvárásoknak.

 

A terület korlátolt forgalmi övezetté válása jelentősen csökkenteni fogja a térség zajszintjét, levegő CO2 tartalmát, így hozzájárul egy egészséges környezet kialakításához.
A tervek az akadálymentesítési szabályok figyelembevételével készültek, így könnyű megközelíthetőséget biztosít a terület valamennyi fogyatékossági csoportnak.

LEGFRISSEBB
×