Zene a képzőművészetben
Meghalt Komár László, a magyar Elvis
67 évesen meghalt Komár László. Az énekes szerda hajnalban otthonában, felesége karjában hunyt el. A zenész Újbudán élt, aktívan részt vett a helyi közéletben.
Szomszédolás: Háromdimenziós horgolmányok
A sepsiszentgyörgyi magyar színházban hosszú évekig jelmeztervezőként dolgozó Deák M. Ria, valamint férje, a színház egykori díszlettervezője, Deák Barna mutatta be eredeti stílusú műalkotásait a MOM Kulturális Központban. A kiálltást Fonti Krisztina alpolgármester nyitotta meg.
Szomszédolás: Szétlőtt városok
Az 1956-os lengyel munkáslázadásnak is emléket állít a szomszédos XXII. kerületi Klauzál Házban október 12-én megnyílt kiállítás, amelynek címe: „Szétlőtt városok: Poznan-Budapest 1956”.
Fény derült a Karinthytokra
Lajkó Félix az idei World Music Expo-n
A görögországi Thesszalonikiben október 17-21 között rendezik meg a legjelentősebb nemzetközi világzenei eseményt, a World Music Expo-t (WOMEX). Az X Produkció és a XI. kerületben működő Fonó Budai Zeneház közös standon jelenik meg, kiemelt művésze Lajkó Félix.
Rakott szoknya és kukorékoló kakas a Budai Klub Galériában
Marilyn Monroe csodálatos halála
Miniszterek gatyában fotókiállítás a Gellértben
Magyar fürdőkultúra napja alkalmából szombaton négy budapesti fürdőben lesznek programok és kedvezményes belépő, ezt megelőzően pénteken nyílik a Gellért Gyógyfürdőben Pusztai Sándor úszómester korabeli fotográfiáiból kiállítás.
Térjünk a tárgyra
Szomszédolás: Helytörténeti séta a farkasréti temetőben
Helytörténeti séta a Farkasréti temetőben. Időpont: 2012. október 13. 10 óra. Indulás a Farkasréti temető főbejáratától.
Őszi divatbemutató Hamlettel és az Operaház fantomjával
Emlékezés az aradi vértanúkra
60+ Médiaműhely: Egy kiállítás képei
"Mese, mese, mátka..."
Színház az egész világ!
Receptekkel az egészséges életmódért!
Találkozások Bulgáriával fotópályázat
A budapesti Bolgár Kulturális Intézet, Újbuda Bolgár Önkormányzata és a Bolgár Kulturális Fórum Fotópályázatot hirdet „Találkozások Bulgáriával 2012” címmel.
Bemutatják Újbuda művészeti ösztöndíjasait
Az Újbuda Galéria közös kiállításon tárja a nagyközönség elé azon kerületi művészek munkáit, akik Újbuda Mecénás ösztöndíjat nyertek el.
Csáky Lajos a Próféta Galériában
A Próféta Galéria legutóbb Csáky Lajos Munkács-díjas képzőművész Minden nap című képsorozatát mutatta be a kerületi közönség előtt. A magát realistának valló festő izgalmas szimbólumrendszereken keresztül mesél belső gondolatairól.
Kiosztották az Örkény novellapályázat díjait
Világszínvonalú előadók, teltházas esték
Az Újbuda Jazz Fesztivált nyolcadik alkalommal rendezték meg a kerület két meghatározó kulturális helyszínén. Az A38 Hajón és a MU Színházban szólt a jazz szeptember 7 és 9 között.
100 éve született Kálnoky
Évadnyitás a Karinthy Színházban
100 éves lenne Örkény
Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából volt látható a Hadik Kávéházban nyílt tárlata.