Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Események   |   2018, november 12 - 09:18
Nyomtatóbarát változatSend by email
2018november1710:00
»
2018november1711:00

A Holdfű Színház előadása

Ki ne ismerné a hetyke kiskakas történetét, aki addig-addig jár a török császár nyakára, amíg csak visszaszerzi a szemétdombon talált gyémánt félkrajcárt.

A népmese méltán népszerű, hiszen alighanem minden gyermek átéli legalább egyszer azt a nehéz helyzetet, amikor egy nagyobb, erősebb valaki elvesz tőle egy számára kedves, fontos, vagy értékes tárgyat. A mese főhőse azonban – a kiskakas – nem hagyja magát! Vesztesből győztessé válik. S hogy hogyan? Mindenekelőtt a saját magába vetett hit által. Nem hajlandó „befogni a csőrét”, világgá kürtöli az őt ért igazságtalanságot, hogy végül – ahogy az a mesékben lenni szokott – még a természeti erők is segítségére siessenek. Ezek az erők azonban sohasem külső erők. A mesék varázslatai mindig a főhős belső erejét tükrözik. A Tűz és a Víz önmagunkban nem jók vagy rosszak. Ezért hiába próbálja a török császár ezek által elveszejteni a kiskakast, annak belső ereje – a „lélek jelenlét” - végül legyőzi, sőt mi több a gonosz erő ellen fordítja saját rontó szándékát.

Mindezek mellett azonban lehetetlen a kiskakas figurájába nem belelátni a török által elnyomott és sanyargatott egész magyar népet. És ha ezt meglátjuk, akkor ez a mese a mindenkori elnyomás elleni lehetséges (sőt szükséges) lázadásról is fog szólni számunkra.

S végül – de nem utolsósorban – egy kicsit azon is elgondolkodhatunk, hogy vajon mennyi értékes, (vagy újra felhasználható) „gyémánt félkrajcár” kerül mai szemétdombjainkra.

Az előadás cselekménye e gondolatokra fókuszálva szövődik, nem mondva le a humorról, játékosságról, sőt élvezeti értékét még egy – az egész előadást végigkísérő - különleges nyelvi lelemény is növeli.

Ajánljuk óvodásoknak, kisiskolásoknak 3 éves kortól.

Belépő: 900 Ft / fő

Albertfalvi Közösségi Ház

1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47

+36 1 204 6788