Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

AKH: Befogad és kitaszít a világ

2016november1318:00

Befogad és kitaszít a világ. François Villon versei és balladái Mácsai Pál és Huzella Péter előadásában.

2016. november 13. vasárnap 18.00

Igazi különlegesség, izgalmas kaland e késő őszi estén Villon máig érvényes, örök emberi kérdéseket boncoló szövegeit hallgatni félévezredes távolból. Versei szájról szájra, kézről kézre jártak egykor, kocsmákban, lebujokban mondogatták, énekelték őket. Goromba humora, nyers szókimondása éppoly hatásos, mint pontos, olykor rikítóan színezett képei. Vadság és gyöngédség, átkozódás és áhítat, tőle minden igaznak hat.

Elhangzanak a híres balladák és versek mellett kevésbé ismert szövegek is a kétszemélyes zenés színházi előadás alatt. A dallamanyagot a régi Kaláka együttes Villon-lemezén megjelent dalokból, régi breton dallamokból, illetve saját szerzemények felhasználásával állította össze Mácsai Pál és Huzella Péter.

A belépés díjtalan!


Az előadás az ALBERTFALVI NAPOK keretében kerül bemutatásra!

További programajánlatok: http://pontmagazin.hu/hir/albertfalvi-napok/

________________________________________________________________________

Albertfalvi Közösségi Ház ♦ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47. ♦ Telefon: 204-6788

További programajánlatok: Albertfalvi Közösségi Ház

A közösségi ház megközelíthető a 17, 41, 47 jelű villamosokkal,

illetve a 213 és 214-es autóbuszokkal a Fonyód utcai megállóig,

majd egy rövid séta a Vegyész utcán balra a harmadik utcáig.