Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Előadások az apaságról – nem csak apáknak

Események   |   2018, február 12 - 13:32
Nyomtatóbarát változatSend by email
2018április2618:00

Hiánypótló edukációs és érzékenyítő előadás-sorozat indul útjára az önkormányzat Családbarát Újbuda Programjának részeként, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A téma a férfi, a férj, az apa identitása. A nyitó előadást február 14-én Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartja.

– Az előadás-sorozat célja egy párbeszéd elindítása, ahol megfelelő szakmai háttérrel kísérve beszélhetünk a családról, a szülői szerepekről és feladatokról, a nevelésről, a média hatásáról, a társadalmi elvárásokról, vagy éppen ezek megváltoztatásáról, mert erre minden eddiginél nagyobb szükség és igény mutatkozik – fogalmazott Molnár László alpolgármester.

Az öt előadás új megközelítésből tárgyalja az apai szerepeket: Kádár Annamária meseterapeuta az igaz mesék erejéről, Léder László pszichológus a csendes apaforradalomról, Varga István jövőkutató, író a kamaszokról és a motivációikról, Tari Annamária klinikai szakpszichológus az online és offline elengedésről beszél majd. Minden előadást kerekasztal-beszélgetés követ, ahol írók, szakemberek és „hétköznapi” édesapák osztják meg tapasztalataikat a hallgatósággal. Az előadások háziasszonya Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője. A Felelős Szülők Iskolája több éve szervez oktatással, élménypedagógiával, az érzelmi intelligencia fejlesztésével, az egészséges életre neveléssel kapcsolatos eseményeket.

Az „apasorozatot” Böjte Csaba ferences szerzetes nyitja meg február 14-én Az apák szerepe a családban címmel. A több ezer árva „atyjaként” ismert Csaba testvér nézeteiben nagy hangsúlyt kap a család egysége és megtartó ereje, a mentálhigiéné, az önazonosság és az érzelmi intelligencia. – 2018-ban, a családok évében különösen fontos, hogy a férfi és az apai szerepekről beszéljünk. Hiszem, hogy annál emelkedettebb pillanat nincs is, amikor a férfi az asztalfőn a vasárnapi ebédnél megáldja a húslevest és megosztja szeretteivel… – mondta el gondolatindítóként Böjte Csaba. Az előadás után Polus Enikő mentálhigiénés szakember és Bedő Imre, a Férfiak Klubja ügyvezetője beszélget a férfi- és az apai szerepekről.

Az előadásoknak, kerekasztal-beszélgetéseknek a Villányi úti Konferencia Központ, az A38 Hajó konferenciaterme, valamint a B32 Galéria és Kultúrtér ad otthont. A részvétel ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban regisztrációhoz kötött. (Regisztráció: www.felelosszulokiskolaja.hu/apasorozat)

Újbuda

Február 14., szerda 18 óra

Villányi úti Konferencia Központ (1114 Budapest, Villányi út 11–13.)

Böjte Csaba ferences szerzetes: Az apák szerepe a családban

Vendégek: Polus Enikő mentálhigiénés szakember, Me-Se-Kő mentálhigiénés segítőközpont; Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója

Március 1., csütörtök 18 óra

B32 Galéria és Kultúrtér (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.)

Kádár Annamária meseterapeuta: Apa mesél

Vendég: Víg Balázs gyermekkönyvíró

Március 21., szerda 18 óra

A38 Hajó, konferenciaterem (1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő)

Léder László pszichológus: Apává válás – Csendes apaforradalom

Vendég: Sándor Zsolt Mihály, Apa Akadémia

Április 26., csütörtök 18 óra

A38 Hajó, konferenciaterem (1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő)

Varga István coach, jövőkutató: Kamaszokkal is lehet élni, sőt!

Vendégek: Varga Bonifác Péter és Varga Borbála Terézia (az előadó kamaszgyermekei)

Május 4., péntek 18 óra

B32 Galéria és Kultúrtér (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.)

Tari Annamária klinikai szakpszichológus: Elengedés online, offline

Címkék: