Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudai Programajánló: A38 - God Is An Astronaut (IRL)

2018október1019:00

A 2002 óta működő formáció ugyan a post-rock pionírjaival egyidejűleg jelent meg a színtéren, mégis merőben más hangon szólalt meg kortársaihoz képest.

Míg azok jobbára a szélsőségek közötti érzékeny kapcsolódási pontokat keresték, és jobbára a csend erejével játszottak, addig a God Is An Astronaut ennél sokkal inkább pulzált már az első lemezén is, és ez hatványozottan igaz élő előadásmódjukra, amit saját vizuállal erősítenek meg – a teátrális hatás épp a zenén keresztül fogalmazódik meg a legerőteljesebben, még akkor is, amikor a közönség önfeledten ugrál a zenekar dalaira.

Felállás:
Torsten Kinsella – ének, gitár, billentyűk
Niels Kinsella – basszusgitár, gitár, vizuál
Jamie Dean – billentyűk, szinti
Gazz Carr – gitár
Lloyd Hanney – dob

Helyszín: A38 Hajó

Petőfi híd, budai hídfő