Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

XVI. Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál Újbudán

2016november1214:00

A rendezvény a térség egyik legjelentősebb ilyen jellegű fesztiválja már évek óta, ahol minden zenekar számára rangja van a fellépésnek és szereplésnek.

Az amatőr együttesek produkciói mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a fesztivál programját profi együttesek és szólisták tegyék még színvonalasabbá. Finnországból, Csehországból és Szlovákiából egyaránt érkeznek ez évben is visszatérő fellépőink! Noha csak egy napig tart az idei Big Band csoda, annál intenzívebb élmény vár a hozzánk látogatókra, hogy ismét feledhetetlen élményekkel távozhassanak tőlünk.
Nemzetközileg is elismert klarinét virtuóz Milan Řeřicha is vendégünk lesz idén, aki nemcsak, mint tanár tevékenykedik, de fellép szólistaként és mesterkurzusokat tart világszerte. Így most nálunk is tart egy rövid Workshop-ot, melyen talán meglepetésekkel is kedveskedik az érdeklődőknek.

2016. november 12. szombat
TEMI Fővárosi Művelődési Háza 1119 Budapest, Fehérvári út 47.
12.00 Workshop Milan Řeřicha-val: A klarinét különböző hangszínei, különböző műfajokban, különböző hangszereken - Új utak a klarinétgyártásban

KONCERTEK:
14.00 Swingless Junior Jazz Band (Szlovákia)
14.40 Brass Monkey Big Band (Budapest)
15.00 Deák Big Band (Szeged)
15.45 Leo Big Band (Finnország)
16.30 Swingless Jazz Ensemble (Szlovákia)
17.10 Seventeen Big Band (Budapest)
17.50 Coda Nostra Big Band (Budapest)
18.35 Krammer Big Band (Csömör)
19.20 Eleven Big Band (Budapest)


GÁLA:
20.00 ZUBB (Csehország)
21.00 Miskolc Big Band (Miskolc)

A rendezvényre a belépés továbbra is ingyenes!