Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Maratoni senior fesztiválon mutatkoztak be az idősek

Események   |   2013, november 12 - 00:01
Nyomtatóbarát változatSend by email
Gálaesttel zárult a harmadik alaklommal megrendezett Újbudai Senior Ki mit tud? című tehetségkutató vetélkedő a Kongresszusi Központban. Az összművészeti fesztivál döntőjében 82 éves szalontáncos, "hetvenes" humorista és ugyancsak a hetedik X-hez közeledő népdalénekes is színpadra lépett, az előadók pedig olyan magasra tették a lécet produkcióikkal, hogy a zsűri 59 versenyzőt szavazott a döntőbe.

A tehetség kortalan üzeni a tehetségkutató mottója, amit a résztvevők évek óta rendre bebizonyítanak azzal, hogy a 2008-ban indult Ki mit tud? mára nemzetközivé vált, a jelentkezők száma pedig csaknem megháromszorozódott. Idén már a Kongresszusi Központban kapott helyet a rendezvény. Az eseményen a senior alkotók munkáiból rendezett kiállítást is megnyitották, közben egymást követte a döntőgálán fellépő rekordszámú versenyző. A Tarka színpad időstársulatát vezető és a szervezésben is nagy szerepet vállaló Köllő Miklós elmondta, a többszáz produkciót végighallgatva a zsűri olyan magas színvonalat tapasztalt, hogy "kénytelen volt" 59 résztvevőt a döntőbe juttatni, így a közönség egy hétórás maratoni műsort élvezhetett és izgulahatott végig. - A kezdeményezés ereje abban rejlik, hogy nem egymás ellen küzdenek, hanem egymásért szorítanak a résztvevők – tette hozzá a gálaest és a vetélkedő főszervezője, Preisinger Éva. A KULTI igazgatója szerint a Ki mit tud? elérte eddigi csúcsát, hiszen nemcsak tömegesen jelentkeztek, de minden eddiginél erősebb mezőny alakult ki. A zsűriben olyan neves művészek kaptak helyet, mint Benkő László, vagy Pitti Katalin. Az operaénekes szerint is kivételes teljesítményt nyújtottak a versenyzők, akiket nem egymás lekörözése, hanem a szeretet és egymás megismerésének a vágya hajtott. A megmérettetésre számos műfajban lehetett indulni, így vers-és prózamondás, népdal, műdal, opera, operett és musical, humor, néptánc, szalontánc, hangszeres zene, és kórus kategóriákban is megcsillogtathatták tehetségüket a vállalkozó kedvű idősek. A Senior Ki Mit Tud teljesen ismeretlen műfajként már 2008-ban is sikeresen rajtolt, pedig akkor csak előadóművészeti kategóriában indulhattak az idősek. Két évre rá már kreatív művészeti kategóráiát is meghirdettek, amellyel tovább nőtt a jelentkezők száma. - Az idei Ki mit tud sokkal nagyobb szabású lett, mint a korábban, hiszen a testvérvárosokból is érkeztek hozzánk jelentkezők, így végül kétszázon felüli rekordlétszámmal végzett a rendezvény.