Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Nagy érdeklődés mellett zajlott az Újbuda Jazzfesztivál

Események   |   2010, szeptember 8 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az 5. évébe lépő fesztiválsorozat idén kettős jubileumot ünnepelt a rendezvénynek otthont adó 80 éves Újbudával. A MU Színház, a Fonó Budai Zeneház és az A38 Hajó együttműködéséből létrejött fesztivál az elmúlt években igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé nőtte ki magát, mely most is nagyszerű merítést adott a kortárs magyar és nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.

Amikor 2005-ben Újbuda megalakulásának 75. évfordulóját ünnepelte a kerület, az Újbuda Jazzfesztivál egyike volt a programsorozat kiemelkedő eseményének.

Ma a rendezvény a hazai és nemzetközi jazzélet egyik megkerülhetetlen sarokkövévé vált, amelyen a kortárs szabad improvizációs zene legnagyobbjai fordultak meg. A szeptember harmadikán induló jazz találkozón olyan muzsikusokkal és együttesekkel találkozhattunk, mint az európai free jazz legkiemelkedőbb zenésze, Peter Brötzmann, a fiatal magyar dzsesszgeneráció egyik legtehetségesebb tagja, Tóth Viktor, vagy a műfaj nagyöregjének számító Dresch Mihály.

A fesztivál egyik legizgalmasabb jellegzetességeként magyar büszkeségeink nemzetközi hírű zenészcsapatokkal próbáltak együtt, közös alkotómunkájuk gyümölcsét pedig a színpadon is bemutatták.

A MU Színház talán legnagyobb dobása idén az Egyesült Királyságból idelátogató énekes-trombitás, Phil Minton meghívása volt, aki angol kollégájával, az ütőhangszeres Roger Turnerrel, a magyar avantgard jazz egyik meghatározó alakjával, Grencsó István szaxofonossal, a Dresch Quartetből ismert Benkő Róbert nagybőgőssel, valamint Mezei Szilárd hegedűs, zeneszerzővel alkotott közösen egyszeri és megismételhetetlen produkciót.

Az A38 Állóhajón a Harcsa Veronikát is tagjai között tudó Bin-Jip vonzotta a legnagyobb közönséget, Babám nevű előzenekaruk pedig szintén különleges zenei élménnyel ajándékozta meg a közönséget. A három nap alatt láthattuk még a Juhász Gábor Triót, Mikołaj Trzaska-Wacław Zimpel-Rafał Mazur Trio-t, akik Dóra Attila szaxofonossal, és Pándi Balázs dobossal zenéltek együtt.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)