A változatosság gyönyörködtet (?)
Esztojka Mónika önálló kiállítása
Esztojka Mónika önálló kiállítása
Gyermekként, tanulóként, versenyzőként, előadóművészként, nőként, anyaként… életem során többször találkoztam Weöres Sándor írásaival. Ezek közül válogattam a számomra legkülönlegesebbeket.
A Clavis Irodalmi Ügynökség sok szeretettel meghívja Önt az
„56 – graffiti/Márciusban Újra Kezdjük” című összművészeti programsorozatára
– amelyen a „Graffiti 56” című, művészeti iskolák számára kiírt meghívásos
képzőművészeti pályázat nyertes pályaműveit, valamint az „56 szó ’56-ról” – meghívásos
és nyílt irodalmi pályázat legjobbjait mutatjuk be.
Szeretettel várunk Mindenkit a Matricák 2017 kiállítássorozat soron következő megnyitójára!
2017. március 18.‐án, szombaton délután 4 órakor.
Immár harmadik alkalommal írják ki a kerület kulturális és történelmi értékeit felidéző ETELE Helytörténeti és Helyismereti Versenyt.
Kép-Zene-Szó címmel tisztelgés a Mesterek előtt Bartók-Kodály év alkalmából.
Hóember készítése tűnemezeléssel, gyapjúból
Földesi Barnabás festőművész Mimézis című kiállításának megnyitója.
A garázsvásárokkal először talán az amerikai sorozatokban találkozhattunk, ahol a lakók a saját házuk elé pakolják ki a már nem használt, kinőtt vagy éppen csak megunt, de még jó állapotú ruháikat, használati tárgyaikat,…
A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott koncertsorozat harmadik állomása
Hagyományőrző kézműves foglalkozás
A pöszeség okai, tünetei, típusai, Gyermekkori fogszabályozás
Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozata a Versmaraton, amelynek keretében a tavaly nagy sikerrel lezajlott HangHordozók - Énekmondók versenyét idén is meghirdetik a szervezők.
Simándy József operaénekes halálának 20. évfordulóján március 4-én 15 órakor operaházi művészek emlékeznek, Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Templomban (XI.ker., Gazdagréti út 14.).