Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 30. hétfő, Jeromos

Hírek

Startup fővárossá válik Budapest  

Az év egyik legfontosabb régiós startup eseményének ad otthont Budapest, Magyarország 2017-es V4 soros elnökség hivatalos programjaként 2017. november 30-a és december 1-je között a magyar fővárosban találkoznak a kelet-közép-európai térség startup és innovációs ökoszisztémájának legmeghatározóbb szereplői - közölték a szervezők kedden.

Egy este a tudomány és a zene jegyében  
 

Zipernowsky Károly mérnök-feltalálóra, az elektrotechnika hazai úttörőjére emlékeztek - halálának 75. évfordulóján - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében november 27-én. Újbuda Önkormányzatát Molnár László alpolgármester képviselte a rendezvényen.

Harcsa Veronika és Kassák Lajos egy színpadon  
 

Újra Rock&Roll és Toll koncert volt a B32-ben; a költészet és a zene ezúttal egy Kassák esten fonódott össze Harcsa Veronika előadásában. Az énekesnő az avantgárd költő szabadon áradó, rusztikus verseit „énekelte el” zenésztársai közreműködésével.

Már decemberben vehet éves autópálya matricát  

December 1-jétől, akár egy hónappal az érvényességi idő kezdete előtt beszerezhetőek a 2018-as országos éves és megyei e-matricák - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Ideje felkészülni az influenzára  

Még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást - közölte Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1 műsorában.

Dél-Buda a cégek és az irodaház-fejlesztők kedvence  

Az elmúlt évek tömegközlekedési fejlesztései, a nagy egyetemek közelsége és a lendületes lakóingatlan-fejlesztések teszik Dél-Budát vonzóvá a cégek számára. A helyzetet felismerve, egyre több fejlesztő épít új irodaházat a városrészben, ahogy a Bischoff & Compagnons is 2019 közepére időzítette az Alphagon Irodaház átadását.

Újbuda az innováció hazája  
 

Innovatív sörcsap, okos fogkefe, régi, mégis modern rádió és korszerű vércukormérő kifejlesztésért dolgozó fiatal vállalkozók nyerték az idei Újbudai Hallgatói Startup Pályázatot (ÚHSP).

Irodalom reggelire a Hadikban  
 

A Margó-díjas Szöllősi Mátyással reggeliztek azok a kortárs irodalomért rajongók, akik november 25-én ellátogattak a Hadik Kávéházba.

VILÁGNYITÓK képregény és animációs film  

Különleges képregénnyel és animációs filmmel kívánja felhívni a figyelmet az integráció fontosságára, a társadalmi sokszínűségre az a program, mely az újbudai általános iskolák 4. osztályos diákjait szólítja meg. A diákok először a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából megrendezett érzékenyítő napon, egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében találkozhatnak a különleges kulturális élményekkel. A Világnyitók címmel indított képregény és a hozzá tartozó animációs film érdekessége, hogy a hősök fogyatékos emberek, akik az egészségesek világához hasonlóan igyekeznek élni.

Indul az idei utolsó Pincejárat Budafokon  

Adventi hangulatban várják az érdeklődőket a budafoki nyitott pincék december 2-án. A Piactéren korcsolyázással, árusokkal, zenei programokkal, kürtöskaláccsal és forralt bor versennyel készülnek a szervezők.

Még száz év testvérvárosi barátság  
 

Német képzőművészek kiállításának megnyitóján erősítette meg elköteleződését az együttműködés mellett Stuttgart Bad Cannstatt és Újbuda.

Jön a tél, nyílik a koripálya  

December 2-án ismét megnyílik a jégpálya a Gyermek-egészségügyi Központ (a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola épülete) udvarán, az Allee Bevásárlóközpont mögött. Újbuda Önkormányzata évek óta térítésmentesen használható korcsolyapályával támogatja a korcsolyázni vágyókat és a sportág szerelmeseit.

Zajból zene – Depeche Mode a Lemezjátszón  
 

Az elektronikus zene nagy úttörője és egyik legnagyobb sztárja, a Depeche Mode ma is aktív. A brit együttes 1993-as albumát Milkovich Mátyás értő kommentárjával hallgatta végig a közönség a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Oldalak