Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 30. hétfő, Jeromos

Hírek

Folytatódik az újbudai üzleti klub  

A Spin-Off Klub beszélgetés sorozat legutóbbi vendége a 2011-ben alapított divatmárka, a Kele Clothing társalapítója Balázs Áron volt. A B32 Galéria és Kulturtérben november 13-án tartott rendezvényen kiderült, jól tették, hogy mertek nagyot álmodni a divat világában.

Újabb díszpolgárok Újbudán  

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

Kerület Hete: a hivatástudat teszi a jó szakembert  

A Kerület Hete alkalmából idén is köszöntötték az újbudai díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket, pedagógusokat és pályakezdő pedagógusokat. A diplomaszerzés óta eltelt idő alapján arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év) illetve rubin (70 év) oklevélben részesültek a díjazottak.

Tovább zöldül az Etele út az 1-es villamosvonal meghosszabbításakor  

Mintegy 500 fát és 11 ezer cserjét telepítenek az 1-es villamos november 13-án kezdődő meghosszabbítása során. Mivel az építkezés miatt fákat kell eltávolítani a villamos nyomvonaláról, a Budapesti Közlekedési Központ már a tervezés során is kiemelten kezelte ezt a kérdést – derül ki a BKK közleményéből.

Szókratész védőbeszéde az AKH-ban  

Haumann Péter színművészre teltház várt az Albertfalvi Közösségi Házban november 12-én. Az ingyenes előadás az Albertfalvi Napok rendezvénysorozat része volt.

Tanösvény, ahogy a gyerekek látják  

Az önkormányzat Zsombolyai utcai épületének dísztermében tartották az idei multimédiás verseny eredményhirdetését. Ugyanezen a rendezvényen tartották az állatok világnapjára kiírt pályázat díjátadóját is november 9-én.

Színház idegenvezetés túrával  

Több állomásos színházi idegenvezetéssel kiegészített túra indult a B32 Galéria és Kultúrtérből november 11-én. A séta állomásai a Karinthy Színház, a MU Színház, az Artus Stúdió és a Szkéné Színház voltak, ahol művészeti vezetők, színigazgatók mutatták be az intézmények mindennapjait.

Hosszabb villamosvonal, megújuló zöld felületek  

Zöld területekkel, parkokkal és közösségi terekkel is gyarapítja majd a kerületet az 1-es villamos most kezdődő meghosszabbítása. Budapest tömegközlekedése az elmúlt esztendőkben olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek Újbudán is jól látható jelei vannak, nemcsak a közlekedés, de a városkép szempontjából is.

Változnak a jogosulatlan úthasználat szabályai  

Változnak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bírságolási szabályai, vasárnaptól a büntetés megállapításánál figyelembe veszik a jogosulatlan úthasználat óta eltelt időt - adta hírül a szolgáltató.

Idén is folytatódik a Fűts okosan! kampány  

Az idén is folytatódik a Fűts okosan! felvilágosító és tájékoztató kampány, hogy felhívja a figyelmet a fűtési szezon kezdetén a szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire - közölte a Földművelésügy Minisztérium.

Januártól új igazolványt használnak a taxisok  

December 31-ig minden taxisnak ki kell cserélnie régi személyszállító vezetői igazolványát új, arcképes igazolványra – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala közleményéből.

Adományboltok Újbudán  

Az ünnepek közeledtével sokak számára válik fontossá, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő embertársain. Van, aki ilyenkor összegyűjti a már nem használt ruhákat, cipőket, játékokat, háztartási eszközöket, és a rászorulóknak adományozza. A nagy kérdés mindig az: mit érdemes vinni, és hová. Újbudán több olyan adománybolt, illetve szervezet létezik, amely egész évben fogadja a segítő szándékúakat.

Kiosztották a Papp László ösztöndíjat  

Idén összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportolói ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a sportolókat.

Tizenöt év után újra Gitárpárbaj-koncert  

Másfél évtizeddel a legutóbbi hasonló rendezvény után harmadik alkalommal is megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet. November 19-én a fővárosi Barba Negra Music Clubban a hangszer öt hazai kiválósága lép színpadra.

Oldalak