Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 18. péntek, Diána

Hírek

Interjú Nagy Zoltán közgazdásszal, az önkormányzat átláthatósági biztosával  

Nagy Zoltán a Transparency International hazai kuratóriumának elnöke, 1958-ban született, a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát, majd doktori címet. 1992 és 1994 között a Pénzügyminisztérium közigazgatási államttikára volt, később az OTP Garancia Biztosító Rt. elnök-vezérigazagatója, majd az Állami Számvevőszék igazgatója lett. 1998-tól 2010-ig a Gazdasági Versenyhivatal elnöke volt.

Vége a veszélyhelyzetnek  

Kilencvennyolc nap után hivatalosan is vége a vészhelyzetnek Magyarországon, az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.

Július 1-től nyit a Kelenföldi Könyvtár  

Három ütemben, július 1-től várja ismét az olvasókat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Az újbudai könyvtárak közül a Kelenföldi fiók nyílik meg először.

Harmincegy éve temették újra Nagy Imrét  

Harmincegy évvel ezelőtt ezen a napon, 1989. június 16-án adták meg a végtisztességet az 1956-os forradalom mártírjainak: újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt és négy társát. A Hősök terén tartott gyászszertartás majd az azt követő temetés a magyar rendszerváltás egyik emblematikus eseménye lett.

Adószám nélkül nem vállalható nyári diákmunka  

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a figyelmet közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Feloldották a kórházi látogatási tilalmat  

Az országos tisztifőorvos feloldotta a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt kórházi látogatási tilalma, de az továbbra is érvényben marad a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon. A kapcsolódó részletszabályokat az adott intézmény főigazgatója határozza meg.

Véget ért a tanév  

Június 15-ével véget ér a 2019/2020-as tanév Magyarországon, gyerekek, diákok tömegei kezdik meg a megérdemelt nyári szünetet. Az iskolák június 26-ig mindenhol kötelesek ügyeletet biztosítani.

A BME megelőzte a NASA-t a nemzetközi robotversenyen  

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának négyfős Felhő robotika csoportja első helyen végzett az USA Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézete (NIST) által szervezett robotikaversenyén (ARIAC).

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Eleven ŐSZ 2020 - Eleven KulTúra  

2020szeptember1813:30

Galéria- és műteremlátogatással, egyedi kortárs alkotásokkal és köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel, továbbá a Bartók Béla Boulevard rejtélyeibe vezető sétákkal, túrákkal vár mindenkit az Eleven Ősz programsorozata szeptember 25-én és 26-án.