Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 27. hétfő, Adalbert

40 éves a Weiner Fúvószenekar

Kultúra   |   2012, április 26 - 23:12
Nyomtatóbarát változatSend by email
A Weiner Leó Zeneiskola éppen tavaly ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, idén pedig az intézmény újabb jubileumot ülhet. A fanfárok most azért szóltak, mert a Weiner Fúvószenekar indén 40 éves.

A jeles nap alkalmából kiállítást rendeztek, a megnyitón a ma is az iskolában tanító zenekar alapítónak, Sztán Istvánnak is köszönetet mondtak. Kupper András alpolgármester a Weiner Fúvószenekar 40 évét bemutató emlékkiállítás megnyitóján elmondta, 41 évvel ezelőtt ő is ebben az intézményben kezdte meg tanulmányait, és úgy véli, a fúvósokra minden idejáró diák örökké emlékezni fog. A rendezvényen természetesen a fúvósok adtak elő zeneműveket, este pedig nagy koncerttel ünnepelték meg az évfordulót.

LEGFRISSEBB
×

TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért!  

2021október1808:30
»
2021október2420:00

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is megszervezi a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.