Könyörgés az öregekért
E megszenvedett hazában senki se
érezze magát hontalannak,
kivert kutyának,
ha felszaporodnak az évei,
betegség verte, csonttá aszott a teste,
szépségével, erejével elfutott az idő,
ha nyomorultul magára hagyták
testének hálátlan magzatai.
Ne engedjük őket a lét alá hanyatlani,
a feledés vermeiben süllyedni,
a torokszorító keserűség levét inni.
Mind apánk és anyánk ők,
az öregek, a tehetetlenek,
a magányosak, a jó szót lesők,
a semmibe markolók,
a csodákra, az emberségre várók.
Nyíló szirmok ők, a tisztaság kútjai,
az elven szenvedés forrásai,
a halál felé menetelő bús csapat,
az életünkbe ezer karral kapaszkodók.
Szóljunk egy jó szót hozzájuk,
simogassuk meg az arcukat,
igazítsuk meg a vánkosukat,
ültessük terített asztalhoz őket,
öntsünk kristályos vizet a poharukba,
s ne engedjük el a kezüket többé,
hisz oly múlékonyak, oly törékenyek.
|
|
|
február 13. csütörtök,
Ella, Linda
