Őrzök otthon egy régi albumot. 'Nagy idők emlékére' a címe, a Független Magyarország című folyóirat adta ki 1906-ban, a negyvennyolcas szabadságharc tiszteletére. Ebben jelent meg az alábbi cikk.
Írója ebben az időben országgyűlési képviselő volt amellett, hogy újságíróként tevékenykedett.
Tavasz ünnepe Írta: Buza Barna
Tavasza van a természetnek, ibolyafakasztó, napfényes március. Hát a magyar nemzetnek mikor lesz már tavasza?
Mikor jön el már az az igazi, bilincstörő, zsarnokdöntő, szabadságot lehelő március? Ötvennyolc március volt már itt azóta, - de az igazi március nem jött vissza mégse.
Petőfi márciusának visszatértét meddig várjuk még hiába? Petőfi magyar nemzetének kellene előbb visszatérni! Nézzétek: pribékekre van szüksége a zsarnokságnak. A hazaárulás örökön égő szégyenbélyege lesz a bére azoknak, akik beállanak. S mégis mennek, beállanak magyar emberek, százan, ezren. Hazájuk ellen, nemzetük megrontására. Ez a magyar nemzet?
Haj, de sötét a te napsugarad, de fagyasztóan hideg a te szellőd, március! Most ötvennyolc éve láttál egy nemzetet eget ostromolva talpra állani s egy nap alatt kivivni azt, ami más népeknek hosszu évtizedek vérhullatásába került. Ma pedig látsz egy nemzetet, amelyet meghódít a zsarnokság, anélkül, hogy csak egy ellenséges katona is átlépné az ország határát.
Meghódítja a saját fiaival, a saját katonáival, tisztviselőivel. Gyermekeivel kötözteti meg és hurcoltatja rabságra az édes anyát! Lehet-e imádkozni, mikor ezt látjuk?
Rabnépek reménysége, szabadság szent hónapja, március, - hozz áldást az üldözött hazára! Öntsd lelkünkbe a vértanuk elszánt hitét, hogy a sötét napokban kétségbe ne essünk, hanem biztos diadal büszke reményévelvivjuk meg mi nagy küzdelmünket, szabadság küzdelmét!
(az eredeti cikk betű szerinti másolata, az akkori helyesírás meghagyásával)
