Adjon kosarat jegyesének!

A májusfa állítás szokását Magyarországon Temesvári Pelbárt említi először, a 15. században. A legenda szerint, amikor Szent Jakab és Szent Fülöp térítgetni járt, melléjük szegődött egy Valburga nevű szűz hajadon. A pogányok a lányt tisztátalan személynek nyilvánították emiatt és megrágalmazták. Valburga azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt elé, imádkozott, s egy-két órával később a pogányok szeme láttára a leszúrt bot kizöldült. Ettől a naptól kezdve a nőtlen férfiak a jó magaviseletű hajadonokat minden május elsején egy zöld fával jutalmazták. A fákat, a nőiességet megjelenítő színes kendőkkel, szalagokkal, virágfüzérekkel, zöld ágakkal díszítették föl. A legények csoportokba verődve mentek az erdőbe és még április utolsó napjaiban kiválasztották a legszebb májfának való nyírfákat. Május elsején éjszaka aztán visszamentek érte az erdőbe és kivágták azt. Feldíszítették színes szalagokkal, zsebkendővel és a tetejébe egy üveg bort tettek. Május elsejére virradóra már a lányok kapujában állt a fa. Nagy dicsőség volt májfát kapni. Délután a fát állító legénysereg megjelent a lányos háznál. Általában a csapatban benne volt a lány udvarlója is. Behívták őket és megvendégelték. Ha még nem volt udvarló, akkor biztos, hogy a csapat szószólója szeretett volna a lány jövendőbelije lenni. A csinosabb leányzók több fát is kaphattak. Akinek viszont egyetlenegy sem jutott, elhagyatottnak, árvának érezhette magát. Sokféle májusfa-változat ismert, vidékenként más és más. Erdélyben zöld lombokkal és ágakkal jelképezik, Nyugat-Magyarországon lehántolt kérgű, magasra nyúlt, kis lombkoronájú fák vagy póznák állítása dívik, az Alföldön és Észak-Magyarországon a közepes méretű lombos fák szolgálnak májusfaként. A városok vagy városrészek főterein egy közös májusfát állítottak fel, mellyel a közösséghez való tartozást, az összefogást kívánták kifejezni. Május elseje volt a Mátkatál átadásának napja is. A mátkatálat annak a legénynek vitték el, aki udvarolt a leánynak, vagy akit a lány szeretett volna, hogy udvaroljon neki. Ez a közeledésre való bátorítás jele volt, és annak, hogy a szülők szívesen látnák a legény hajlandóságát. A tálat vagy a keresztanya vitte a fiús házhoz vagy az ángyika. A tálra tettek szépen kihímzett terítőt (fehér) közepére két hímes tojást és ezt körberakták tavaszi virágokkal. Ha elfogadták a fölajánlott komaságot, a tálba tett édességekből, gyümölcsökből kivettek valamit, és mást tettek helyébe. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket. A májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek. Az 1960-70-es években még mindig jellemző volt a faluban a májusfa állítása, de már egyre jobban átvette helyét a májusi kosár. Májusfát még mindig csoportosan állították fel a fiúk, de már este nem mentek a lányos házhoz vendégségbe. A májuskosár is nagyon szép szokás volt. A fiuk egy szépen feldíszített kosárban vittek a barátnőjüknek egy hatalmas hortenziát. A virág színét attól függően választották ki, hogy a leány még csak barátnője volt vagy már menyasszonya. Ha menyasszony volt fehér színű virágot kapott, ha csak barátnő, akkor rózsaszínűt vagy mályvaszínűt. Ezt a kosarat kirakták az ablakba, hogy mindenki lássa a lánynak komoly udvarlója vagy vőlegénye van. A fehér májusi kosár átadásánál általában a fiú és a lány szülei is jelen voltak. Ekkor beszélték meg a lakodalom időpontját és a vendégsereg listáját is összeírták A virágért cserébe a lány a fiúnak egy inget adott ajándékba. Ez az ing lett a vőlegény ingje az esküvőn.